keresés menü

Hogyan ússza meg a Zara a pofátlan ötletlopásokat?

A Zara üstökösi pályára állt a fejlődésben: több mint kétezer boltjuk van a bolygón, apacégük, az Inditex pedig eladások tekintetében a vezető ruházati vállalkozás a világon. Mindezt viszont eléggé megkérdőjelezhető módon érték el: úgy, hogy a kifutókon megfigyelt legfrissebb ruhatrendeket rögtön beépítik kínálatukba, kicsit másképpen, de sokkal olcsóbban.

Néha meg nem is kicsit másképpen:

Az Acne 690 ezer forintos bárányszőr kabátja és a Zara másolata 38 ezres áron

És talán mondanunk sem kell, nem a Zara az egyetlen a lopós játékban.

A Forever 21 is azok közé tartozik, akik már inkább átlépték az inspirálódva lenni és a lenyúlni a gecibe közötti lágy határvonalat, ezért az ezüstös göncért például már a Guccival háborúznak, miután mégiscsak ez utóbbinak az ötletéről van szó:

És ne feledjük ezt a bicskanyitogató sztorit sem:

Zara a független dizájnernek: ellophatjuk az ötleteidet, mert mi egy kurva nagy cég vagyunk

Ebben a történetben a Zara az ügyvédjei nyomán ráadásul kvázi megüzente, hogy te egy kishal vagy, akit senki nem ismer, minket pedig mindenki, úgyhogy azt csinálunk, amit akarunk. Na de hogyan ússzák meg a teljesen egyértelmű loppantásokat, mint amilyen mondjuk az Adidas NMD-jének a kopírozása (ráadásul borzasztóan bénán)?

A Business Insider cikkében azt írja, a válasz sajnos egyszerűen ott keresendő, hogy

a divatot nem illeti meg ugyanaz a védelem, mint egy művészeti terméket, mégpedig azért, mert a divat funkciót lát el, ezért nem illetheti meg a szerzői jog.

Ami persze eléggé bullshitül hangzik, de a Duane Morris egyik jogásza szerint is ez a szitu.

Vannak persze utak így is, hogy valaki érvényesítse az igazát: le lehet védetni egy-egy meghatározó karakterisztikájú dizájnelemet, mint ahogy Christian Louboutin is levédette a piros talpú magassarkúját, de ez nem történik egyik napról a másikra, a procedúra rendkívül időigényes és drága. A fast fashion viszont hipergyors: aki szembefordul vele, az egyelőre még a széllel szemben hugyozás jelenségét tapasztalhatja meg – mire érdemben elkezdődik a jogi folyamat, már régen a hatodik újabb kollekció csüng a Zarában.

A nagy divatházak egyelőre másképp nem tudnak védekezni, mint úgy, hogy a hat hónap kivárás helyett már a divatbemutatóik után rögtön megvételre kínálják a kifutós szetteket, de egy csomó tervező szerint ez a fashion szakma megerőszakolása és a dizájnerek túlhajszolásához vezethet.

Megoldás egyelőre nincs.

A H&M és a Zara áthuzalozta az agyunkat?