Ha valakik, akkor a Nagy Almában élők aztán igazán jól tudják, hogyan használjanak ki talpalatnyi zugokat a saját boldogulásuk érdekében. Egy olyan sűrűn lakott – 11 ezer ember per négyzetkilométer, ez a budapestinek kábé a háromszorosa – városban, mint NYC, amit ugyebár mindenki nagyon szeret, egy kis lakás is nagy kincs, naná, hogy mindenki a legjobbat akarja kihozni belőle.
Krissy Jones jógainstruktőr lakása ragyogó példája a kompakt funkcionalitásnak.
Azt tudta korábban is, hogy mindenképpen a napfényáztatta Lafayette utcába akar költözni, ahonnan nincs messze a jógaterme, és maga a környék is buzog a történésektől, és végül megtalálta ezt a lakást egy cicomamentes sorházban, viszont olyat faragott belőle, hogy érdemes elveszni a részleteiben.
Az old school New York-i házban (nincs portás, nincs lift) található pecó személyre szabását Jones azzal kezdte, hogy
egyenként ledöntögette a helyiségelválasztó falakat.
“Kevés a hely, nem akartam klausztrofób hangulatot, nyitottabbnak szerettem volna” – mondta az őt kérdező Domino-nak, és így osztódott a lakás végül csak három egységre: nappalira, hálóra és fürdővel egybekötött konyhára. Igen, a kád a konyhában van.
“Szeretem, hogy szem előtt vannak a dolgok, hogy láthatok egy körülnézéssel mindent, és így rendben tarthatom őket. Folyamatosan dobálok ki cuccokat, mert nem bírom a feltorlódást. Folyamatosan figyelek mindent.”
Ez utóbbi egyben az egyik legfontosabb tanács a kislakás-tulajoknak és bérlőknek: szabadulj meg a felesleges kacatoktól! Itt írtunk még további jótanácsokat:
Jones szerint egy kicsi otthonban még egy szem ruha a földön is a káosz rémképét tudja mutatni, de épp ezért is jó egy ilyenben élni: arra kényszerít, hogy strukturáltan tartsuk a dolgainkat.
Ő pedig a tulajdonos. Üdv!