keresés menü

#BPES – A pixelvisszaszámlálás elkezdődött: így nyílt meg a Tesla.rar a Kazinczy utcában

2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla01 KODAKTMAX3200 COLOR LIL

Várjuk már ezt egy ideje. Úgy általában várjuk új helyek megnyitását, amik kicsit – erős ezt kimondani, de hát itt tartunk – visszaszigorítják az elpofátlanodott szórakozási szokásainkat. És ahol végre nem a söntés árnyékában sunnyog a Zene és a Látvány, mint valami megtűrt háttéringer. A Budapest Essentials keretei között, tesztüzemmódban, egyelőre csak a belső udvarát megnyitó új budapesti kulturális egység, a Tesla.rar kapcsán ezért többek egybehangzó aggodalmát tolmácsolom, miszerint egy ennyire szándékoltan belassított marketinggel, óvatosan építgetett koncepcióra vajon nem leselkedik-e az a veszély, hogy idővel bedarálja az őt minden oldalról körülvevő vigalmi negyed.

Mert első blikkre egy különc oázis nyílt meg most az Elektrotechnikai Múzeum mellett, ami az elektronikus zenékről fog szólni, csak másképpen. Kérdés, sikerül-e vasmarokkal megtartani ezt később is, de erre majd hetek-hónapok múlva érkezik meg a válasz. Addig nézzük meg, mit lehetett látni a kapu tágra nyitása utáni percekben:

2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla02 KODAKTMAX3200 COLOR LIL
2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla03 KODAKTMAX3200 COLOR LIL

Az udvar kellően belakható, tágas, és ahogy azt előzetesen megszellőztették, már feszült a ház magasságú háló, és legózgattak rajta a fehér pixelek, valamiféle Tetrisbe oltott helycserés támadással foglalva el egymás helyét, aztán vissza, ide és oda animálódva. Ezen a nemhivatalos nyitányon ez volt a hivatalos főszereplő, meg a csippanó-súrlódó-sercenő hangok, amik ugyan egy meghatározott menetrend szerint követték egymást, de egy kamera folyamatosan pásztázta az udvaron zajló embermozgást, és aszerint real time is módosult a képlet.

Elkaptuk egy szóra Gryllus Ábrist (aki a toldis Urbanplayer + Nightdrive bulin is fellépő Uffalo Steez formáció fele is egyben), az interaktív fény-hang installáció megvalósítóját, aki elárulta, hogy egyes pixelcsoportok perceket jelölnek, más pixelcsoportok másodperceket, és amit csinálnak, az valójában nem más, mint egy szokatlan

visszaszámlálás.

Az egész sztori vége pedig az lesz, hogy őszig, amikor megnyit a Tesla belső klubrésze, a hálóra vetített alakzatok fokozatosan megtöltik az egész hálót, és kifehérítik azt. Na, hát ezt is megtudtuk.

2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla04 KODAKTMAX3200 COLOR LIL
2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla05 KODAKTMAX3200 COLOR LIL
2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla07 KODAKTMAX3200 COLOR LIL
2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla06 KODAKTMAX3200 COLOR LIL

Amúgy sikerült belesnünk az épülő lényegbe, a hátsó traktusba, a majdani klubba – erről fotót nem készíthettünk ugyan, de azt azért leírhatjuk, hogy nem lesz kicsi, ellenben hasonlóan monstrumszerű, mint egy külvárosi ipartelepi üzemegység. Ha valahova, én ide máris el tudok képzelni másnap délben is zajló, orbitális techno-szertartásokat.

Nem feledni, szombat este folytatás következik.

2014 05 30 - budapestessentials2 - tesla08 KODAKTMAX3200 COLOR LIL

(Fotók: Unger András / Urbanplayer)