keresés menü

Természetbarát dizájnfekhely segíthet a hajléktalanokon, amit ráadásul magyar lány tervezett

Amikor a szegénység állami szintű kezelése a „megtiltjuk, betiltjuk, kitiltjuk” koncepciójában maximalizálódik, felemelő látni, hogy nem csak külföldön vannak olyan fiatal designerek, akik a sokadik mutatós tárgy megalkotása helyett inkább szociális kérdésekre keresnek választ. Laczkó Juli terMINI névre hallgató mobilhajléka az utóbbi kategóriát erősíti.

Designer hátra kapható fekhellyel

Juli a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. Neve összeforrt az általa fejlesztett, UTOPLAST névre hallgató reciklált nejlon anyaggal, amiből Plastenka néven táskákat készít, és amiből a 2011-es Burning Man fesztiválon felállított reOnion installáció is épült. A most prototípus állapotban lévő terMINI mobilhajlékkal viszont már nem csak a szubkulturális eco-design, hanem a társadalmi dilemmákra adott frappáns válasz is felkerült a referenciái közé.

Így épül
Itt meg elkészült

A terMINI egy több részből álló fekhely, ami feltekerve egy nagyobb hátizsák méretét teszi ki, összeszerelése pedig cipzárokkal és tépőzárral lehetséges. A kidobott ásványvizes palackok logóit viselő fekvőhelynek nem csak a gyors ki-becsomagolás és a hordozhatóság a lényege, hanem hőtartóképessége is. A fekhely vízálló, és bélésének köszönhetően betonon is kényelmes. Kipróbáltuk, tényleg így van.

De hogyan kerül ez a hajléktalanhoz?

“Ami igazán érdekel, hogy a design, vagy a művészet címkéje képes-e a fizikai védőburkon felül jogszabályi, szimbolikus védőréteget is biztosítani az intézkedő végrehajtókkal, önkormányzattal, közterületesekkel, rendőrséggel szemben” – mondja Juli, akit dühít, hogy a hatalom olyanokat vegzál, akiknek nincs esélyük a védekezésre. Úgy érzi, hogy akinek van fedél a feje fölött, van mit ennie, vannak barátai, annak kezet kell nyújtania másoknak. Ő a tervezéshez ért, így ebben tud segíteni. “Részemről ez még nem kéznyújtás, csak a kéz lerajzolása” – mondja, és hozzáteszi, hogy a későbbiekben nem csak hajléktalanokat, hanem a szociális szakmát és önkormányzatokat is szeretne bevonni a munkába.

Juli elképzelése szerint a terMINI nem csak biztonságos fekhelyet, hanem oktatást és munkát is adhat a rászorulóknak. Bár az alapanyag ingyen van, a termék elkészítését meg kell tanulni és ez a társadalomba való visszailleszkedést is segítheti.

Belül tágas

A Képzőművészeti Egyetem őszi félévében elkészült prototípusba kényelmesen be lehet pakolni, és egy kutya vagy két egymást szerető ember is elfér benne. Utóbbi esetén persze hamarabb melegszik fel a fekhely, aminek a szellőzését a rajta elhelyezett lukak biztosítják. Juli egy dunaszerdahelyi kiállítás keretében 40 percig tartózkodott benne, és elmondása szerint míg kint esett a hó, 10 perc után már kabát nélkül is jól elvolt a terMINI-ben.

Találmányának biztató tulajdonságai mellett a kilátás, illetve a biztonságos rögzítés kérdése még részletesebb kidolgozást igényel. A tervek szerint belső tároló zsebek is kerülhetnek a fekhelybe, külső láthatóságát pedig napelemes ledháló biztosítaná.

“Ezzel megoldható az utcai szex” – mondta valaki a nyilvános kipróbáláskor

A tervezőt leginkább az utcai használat érdekli, de láthatóan nem csak ezen a terepen lehet létjogosultsága a találmányának. Felmerült már az ikertáska üzleti-modell lehetősége is, mely szerint egy mondjuk kempingezéshez vásárolt terMINI kifizetésével egy hajléktalan is saját fekhelyben részesülhetne. Emellett persze cégek sem lennének elkergetve, ha érdeklődnének a projekt támogatása iránt.

Ha Juli álma megvalósul és gyártani kezdi a terMINI-t, a közeljövőben egy természetbarát designtermék segíthet majd az utcán vagy erdőkben élőkön. “Álmaim netovábbja, hogy hónapokon belül kis utcai termini-csoportok világítsanak a köztereken. Kissé futurisztikus, filmdíszlet-szerű, hogy emberek reciklált, áttetsző, lepkebáb-szerű design-objektumokban alszanak az utcán. Ez a vízió így, minden mondatrészével teljes számomra, ezen szeretnék dolgozni.”

Ez a terMINI facebook oldala.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥