Egy pofás Wiley-remix és az egyperces tréler után mi is örömmel tettük hírré, hogy Zomby sok év után visszatér az ő nyughatatlan attitűdjéhez sokkal inkább passzoló EP-formátumhoz. Most meghallgattuk a Let’s Jam I-t és a Let’s Jam II-t.

2008-2009-ben nem nagyon volt izgalmasabb producer az arcát mindenféle maszkok mögé rejtő Zomby-nál. Néhány havonta különböző kiadóknál elszórt néhány számos kislemezei folyamatosan együtt mozdultak az akkoriban még posztdubstep gyűjtnév alá sorolt, hosszabb-rövidebb idejű mikroműfajokkal. Közben pedig úgy mellesleg elkészítette a jungle-revivalt jóval megelőző Where Were U In ’92-t is. Ezt ni:

A 4AD-nél megjelent 2011-es nagylemeze aztán már inkább a Natalia’s Song pofátlan egyazegybe nyúlása miatt lett emlékezetes, a 2013-as With Love-ra pedig teljesen belekényelmesedett a maga kis világába és úgy tűnt, végleg kihunyt Zomby korábban utolérhetetlen, izgága zsenije.

És akkor megérkeztünk a jelenbe.

A Let’s Jam I egy sima acid house-os ujjgyakorlat lett, minden eredetiség nélkül. Kár is erre több szót vesztegetni, ilyet bárhol a világon összenyomogat bárki néhány gyakorlás után.

A Let’s Jam II grime-os és wonky-s témái, amikben sokkal otthonosan mozog Zomby már egész jók lettek. Összevissza kaszáló snare-dobok és jéghidegen cikázó-trillázó szintik visznek vissza hat évet az időben, amikor a szintiket újraforradalmasító Zomby-EP-ket hallgatva estek földig az állak.

Ahhoz mindenképpen kevés ez az anyag, hogy Zomby visszatérjen az elektronikus zenék élvonalába, a második EP azonban nekem tök jó nosztalgiázás volt. Akit érdekel vagy érdekelt Zomby, az adjon neki egy esélyt az ötödik trekktől: