keresés menü

Trekkpremier: Zomblaze nyári slágert facsart a prágai indie-folk zenekar sóvárgó dalából

Zomblaze, ahogy azt korábban is megfejtettük róla, nem csak előremutató beateket gyárt halomra, de Bobakrome és Bobafett állandó dj-je, Zosha és Cadik mellett besegít a Tilosos Totoya Clubba, és az ASAN nevű ígéretes összeművészeti bandaprojekt egyik társalapítója. Mindeközben pedig meglehetősen aktív: az elmúlt hónapban két friss dal is kijött tőle, az egyik a harapós Uhmwhaat?? Judie Jay-jel, ami a brigádjának készült promófilm alatt is hallható.

Most pedig valami egészen másba vágott bele: két éve történt, hogy teljesen random módon szaladt bele egy cseh zenekar dalába a SoundCloudon. A Sundays On Clarendon Road alapvetően folkos, a Bon Iverrel és Fleet Foxesszel rokonítható indie-popot játszik, bár náluk már az elektronika is oroszlánrészt kap az egyenletben. Zombinak pedig megtetszett az egyik daluk, annak ellenére, hogy nem szokott ilyet hallgatni.

zomblcalderon01

“Egy új dobot próbálgattam összerakni épp, és rámintáztam egy szeletet a dalból csak úgy. Elég jól szólt együtt. Átküldtem a srácoknak  egy húsz másodperces loopot belőle, hogy mit szólnak hozzá. Kurvára belelkesedtek. Aztán a projekt abbamaradt, mert pont a NEW AGE-en dolgoztam, ami fontosabb volt. Közben a zenekar keresett sokat, kérdezték, hogy halad a cucc, de végül szerintem lemondtak róla. Nálam viszont most érett meg minden körülmény ahhoz, hogy befejezhessem az átdolgozást.”

A kellemesen álmatag, ősziesen elvágyódós dalt Zomblaze konkrétan beültette az időgépbe, és visszautaztatta két hónappal korábbra, valahova július derekába, a cső végén pedig egy középtempós nyári darab jött ki. És az Urbanplayeren hallgatható először:

https://www.youtube.com/watch?v=sM-JdCMtE6w

Egyelőre éppen folyik a jogi egyezkedés, hogy melyik kiadónál jöjjön ki a dal, az övéknél vagy az ASAN-nál – amelyről tovább hírek, hogy időközben megjelent két EP is, az egyik Yapo-tól, a másik Sabw-tól, valamint folyamatosan zajlik a buliszervezés, az Instantban például havonta jelentkezik az ASAN PLAYGROUND.