keresés menü

Yeah Yeah Yeahs: az első zenekar, ami klipet forgathatott az Empire State Building tetején

yeahs

Esküszünk, hogy nem tartunk ma kiemelt New York-napot, de nem tehetünk róla, ha egyszer ilyen témák jönnek szembe. Ezt meg már csak azért sem hagyhatjuk ki, mert még soha, egyetlen előadó sem kapott engedélyt arra, hogy az emblematikus amerikai felhőkarcoló, a 443 méteres Empire State Building tetején forgasson, ami masszív negyven éven át tartotta a Világ Legmagasabb Épülete rekordot, úgyhogy nagy dolgot vitt véghez a Yeah Yeah Yeahs azzal, hogy áttörte az engedélyeztetés betonfalát.

A Despair forgatását követően az énekesnő, Karen O átszellemülten azt mondta: “ez nem csak egy újabb kúl nap volt az életünkben, hanem egyértelműen egy ikonikus pillanat. Nehéz azután, hogy egy ilyet csinál az ember, nem úgy érezni, hogy ennek speciális jelentése van.” A frontlány szerint számukra most kicsit tényleg megvalósult az amerikai álom, hiszen tíz éve még csak egy punkrock bárban agyaltak azon, mi legyen a nevük, most meg itt zenéltek egyet a világ tetején.

Ehhez persze szükség volt az Empire State Building üzemeltetőjének beleegyezésére, aki szerencsére úgy találta, hogy a dal illik az épület szellemiségébe.