keresés menü

Laza 32 év késéssel ma megjelent a Linda filmzenéje fekete lemezen, a Budabeats jóvoltából

Linda című sorozat 1983-ban indult és mivel a tévé akkoriban kicsit központibb dolog volt, mint ma, így rengeteg embernek jelentettek alapvető élményt a karatézó rendőrlány kalandjai. Ehhez képest valahogy meg tudott az történni, hogy a sori főcímdala sosem jelent meg hivatalosan. Tegnapig például csak egy rossz minőségű YouTube-videón keresztül lehetett meghallgatni.

A felvételt még 2009-ben előásó DJ Bodoo pedig arról számolt be a Recordernek, hogy amikor az eredeti szalagok után kutatva eljutott Vukánhoz,

az akkoriban fogorvosként praktizáló mester is abban a hitben volt, hogy valamelyik Linda-lemezen egész biztosan megjelent az ominózus trekk. Hát nem.

Az elismert jazz-zongorista aztán 2013-ban elhunyt, így már nem érhette meg, hogy bakeliten kézbe foghassa a híres szerzeményét. A kislemez B-oldalára Bodoo Mindig Más nevű zenekarának majd’ tíz évvel ezelőtt rögzített feldolgozása került, ami amúgy nagyon tetszett Vukánnak.

A Linda-revival azonban ennyivel még nem ért véget. Hamarosan érkezik egy nagylemez is a Budabeatsnél, amin két további Vukán-felvétel is szerepelni fog jó néhány más feldolgozás társaságában. Erről a Budabeats alapítója, DJ Gandharva ennyit árult el nekünk:

“A nagylemez csak digiben fog megjelenni, nekem ez a kislemez a szívem csücske, a további remixek már “csak” hab a tortán, nem beszélve a két altémáról, ami valószínű teljesen újszerű lesz még a sorozat rajongóinak is. Ezen kívül olyan producereket kértünk fel a remixre, akiket tudtuk, hogy felvillanyzott a tény, hogy megszereztük az eredeti témát szalagon és lehet vele dolgozni.”

A Linda-kislemezt egyébként Bandcampről lehet megvásárolni. A digitális pakk 600-ban van, a háromszáz példányban limitált kislemez meg 2500 forint.

(Nyitókép: Kárász Karolina)