keresés menü

VIDEÓPREMIER: Anorganik – Hairline

Nagy örömmel mutatunk be elsőként zenei ügyeskedéseket, amik kicsit jobbak, többek, mások, mint a nagy átlag. Vagy legalábbis érzékeltetik, hogy Budapest gondolkodó zenei közege él és lélegzik.

Ezúttal annak a Deutsch Gábornak a friss produktumáról van szó, aki az elektronikus zene magyarországi fejlődési cunamijának első hullámát lovagolta meg tehetséggel Anorganik néven még a kétezres évek elején (a korai nagy producerhármas tagjaként szokták emlegetni Yonderboi és Marcel mellett), és azóta sem állt le, ahogy a lenti ábra most mutatni fogja. De az elmúlt tizenpár évben egyébként is egy rakás dolgot csinált, főleg basszus-zenei vonalon írt raklapnyi zenét – például ezt az ultimát slágert -, csomó nagy zenekar hangzását polírozta a Zagartól Erik Sumóig, a Realistic Crew-tól a Carbonfoolsig, lájvozott, csavarta a potikat, hegyezte a fülét.

Az új, Hairline című trekkje egy szórakoztató videómémből született meg, aminek főszereplője, egy brit csávó erős káromkodások közepette húzza fel magát az ordítozásig, mindezt az elrontott frizurája miatt, amit szerinte a fodrásza túlságosan magasra trimmelt.

“A dinamika, amivel főszereplőnk fellép, illetve a szöveg, amit előad (bepereli a fodrászt, ki kell venni egy hét szabadságot mire visszanő) adta az ötletet a szám elkészítésére”

– mondta Gábor a zenéről, amihez a klippet KinzoIsHere készítette. Ő találta ki, hogy a főhős remekül mutatna egy dél-amerikai transzvesztita fodrászokról szóló dokumentumfilm egyes képkockáival.

A Hairline egyébként egy juke- és footwork stílusú számcsokor része, amik végül Alive EP címmel jönnek majd ki a Bandcampen. Addig is háromhetente jön egy újabb videó.

Gábor elmondta amúgy azt is, hogy most éppen egy BKF-es kísérleti projekten is dolgozik, ami {(r_u.ha)}; néven fut, és egy olyan ruhát takar ami érzékelőkkel van felszerelve, igy táncos viselője mozgásából érdekes zene születik. Plusz az új FTC múzeum tereinek sound-designja is az ő nevéhez fűződik majd, illetve a harmadik nagy eksön egy decemberre befejezendő, Emil Goodman által rendezett 26 perces animációs film hangjai. Sőt, még nyár a folyamán jön egy house anyag G BLADE alteregójától, szeptemberben pedig további két szám Deutsch Gábor néven, plusz jó ideje DJ Bootsie következő sorlemezét keveri.

Van még kérdés?

Deutsch Gábor, azazhogy Anorganik