3 ital, ami segít feltölteni az energiaszintet
Amikor 2002-ben kitudódott, hogy Otis Jackson Jr., azaz Madlib és az akkor még MF DOOM néven dolgozó Daniel Dumile közös lemezre készülnek, rögtön hatalmas hype lett körülöttük. Már akkor úgy beszéltek róluk, mint a hip-hop egyik legizgalmasabb párosáról.
A híres lemeztúró és hangmintafenomén Madlib a ’99-es Lootpack lemezzel (ami minden idők egyik legeredetibb raplemeze! – a szerk.) és a 2000-es Unseen című, Quasimoto alteregója alatt kiadott albumával írta be magát a hip-hop történelembe. DOOM sztorija pedig elválaszthatatlan ‘93-as magánéleti tragédiájától: egy héten belül dobta KMD nevű akkori rapcsapatát a kiadó, pont a második lemezük megjelenése előtt, majd elvesztette zenésztársát és egyben testvérét egy tragikus autóbalesetben. Dumile ezután vette fel az MF DOOM nevet és egy fémmaszk mögé bújt szupergonoszként tért vissza, mondván, a zeneipar deformálta ilyenné.
Nagy formátumú zenészek közös próbálkozásai gyakran vallanak kudarcot, de a Madvillainy első felvételei 2002-ben annyira olajozottan és egymásra találósan mentek, Madlibet annyira inspirálta a munka, hogy a legjobb trekkeket (Strange Ways, Rhinestone Cowboy) mindössze egy lemezjátszóval, egy kazettás dekkel és egy SP 303-as szemplerrel készítette el egy brazíliai hotelszobában.
A hagyomány szerint Madlib a felvételek alatt is egy olyan verzióját használta a hangmintázónak, amiben nem volt lehetősége menteni, így tulajdonképpen végig improvizálva játszotta össze a hangmintákat. Ugyan mindketten szövegeltek és alapokat is gyártottak korábban, de tudták, hogy itt az a helyes felosztás az lesz, hogy Madlib készíti a beateket, MF DOOM pedig hozza a maga képregények világában járó, lomhán akrobatikus szövegelésekkel megfogalmazott mitológiáját.
A végeredmény egy formailag és tartalmilag is mindenféle korlátokat lazán áthágó posztmodern poplemez lett. A Madvillainy punkosan félbehagyott 2 perces trekkjeivel egyszerre hű a nyers underground hip-hophoz, a jazzes loopokat az ezerfelől összenyalábolt hangmintákkal okosan összeszövő alapjaival azonban rögtön túl is mutatott a műfaján. Mindehhez jöttek még MF DOOM hallucinogén, sok esetben a szavak primér jelentésén jóval túlmutató szövegei és a teljesen agyament sztorik. Egy helyütt például Madlib is rappel Quasimotoként, máshol pedig Dumile jelenik meg Viktor Vaughn nevű alteregójaként, akinek maga MF DOOM nyúlta le a nőjét.
A Madvillainy így nem csak egy műfaji csúcslemez lett, hanem 2004-es évfolyamtársaival, a Grey Albummal és a College Dropouttal együtt kialakították a hip-hop következő évtizedét meghatározózó esztitikákat, összekötötték az undergroundot a mainstraimmel, valamint a hip-hopot végleg megfosztották attól a népszerű előítélettől, hogy nagyszájú feka gengszterek kommunikációs csatornája lenne. A Madvillainy nem csak hogy beváltotta a várakozásokat, hanem jócskán meg is haladta azokat.
Madlib 2008-ban készített hozzá egy remixlemezt, de az igazi folytatással még adósak hőseink. Madlib szerint ehhez még azért kell sok idő, mert nem készíthetnek egyszerűen egy közös lemezt, mivel nem egyszerűen következő lemezről van szó, hanem a Madvillain-projekt organikus folytatásáról. Nyilván mindenkinek elege van már a hosszú idők után kiadott lemezekből, de alighanem ha lesz következő Madvillain-anyag, az olyan lesz, ami méltán mellétehető a ma is formabontóan frissen ható, időtlen elsőhöz.