keresés menü

UP Podcast #26 – Dányi Kriszta (Morningdeer)

urbanplayer-podcast-morningdeer

Többször utaltunk rá – most is megtesszük -, hogy szokásos pénteki podkesztünkhöz nem mindig lemezlovasokat fogunk felkérni. Hanem olyanokat is, akik másmilyen szállal kapcsolódnak Budapest zenei életének érdekesebbik feléhez.

És ha már így elkaszált minket a téli eső, akkor már valami illeszkedőt szerettünk volna, ezért esett a választásunk az egyik legsajátosabb magyar énekesnőre, Dányi Krisztinára, aki Morningdeer nevű, a hálószobapop-színtérről kirügyezett projektjével vált ismertté. Meg persze barokkos, artpopos, dzsesszesen lo-fi (vagy lo-fi-san dzsesszes) dalaival, amik annyira túlnőttek már a sufnibarkács-zenélés keretein, hogy a kvartetté kiegészült formáció Concert On A Twig című második albumát már Japánban, Angliában és Amerikában is felmarkolhatják az érdeklődők.

A mindig kísérletezős kedvű Kriszta nekünk most olyan dalokat szedett össze, amik a legnagyobb hatással voltak rá gyerekkorától fogva a mai napig, legyen szó 50-es évekbeli jazz sztenderdről, 80-as évekbeli magyar szintirockról vagy szigetországi újhullámról. Otthonmaradós, ablakon kifelé bambulós hétvégéhez ideálisabbat elképzelni sem tudnánk! Trekklista lejjebb.

https://soundcloud.com/urbnplyr/up-podcast-26-d-nyi-kriszta

Jon Hassell – Nature Boy (song by Eden Ahbez)
Dave Brubeck – Take Five
The Beatles – I Am The Walrus
Marilyn Monroe – I’m Through With Love
Marianne Faithfull – Kissin Time
Tina Turner – You Got What You Wanted
PJ Harvey – Letter
Björk – All Is Full Of Love
Michael Jackson – Thriller
Etta James – Stormy Weather
Radiohead – There There
James Blake – I Never Learnt to Share
Eurythmics – Sweet Dreams
Black Rebel Motorcycle Club – Love Burns
Beck – Missing
Regina Spektor – Pavlov’s Daughter
Edith Piaf – La Foule
Napoleon Boulevard – Júlia Nem Akar A Földön Járni
Talk Talk – Such A Shame