keresés menü

UP Podcast #008 – Lang Ádám (Summer Schatzies)

urbanplayer-podcast-langadam

Szokásos hétvégi felkészítő mixsorozatunkban eddig csak a hagyományos értelemben vett DJ-k tünedeztek fel kísérleti elektronikával, hauzzal, bass music-féleségekkel és füstös absztrakt dolgokkal, most azonban váltunk, bizony! Ha már éppen csak a hátunk mögött hagytuk az új hazai zenésztehetségeket sorakoztató Rakéta Fesztivál idei felvonását, akkor úgy gondoltuk, hogy az egyik főszervező, aki ha nem főszervez, akkor a magyar lo-fi popszíntér egyik meghatározó alakja, szóval Lang Ádám álljon elő egy szuvenír szelekcióval. Elő is állt, mondott is róla ezt-azt, íme:

Lévén a könnyűzene alapvetően a szexről szól (vagy sajnos néha annak elfojtásáról), ezért úgy tűnt, könnyű lesz összedobni egy tematikus mixtape-et. Aztán ahogy rakosgattam egymás mellé a számokat, és mentek az agyamra a nyálas, egyhangú dalok, úgy jöttem rá szép lassan arra, amit végülis tudtam, hogy szexhez nem lehet mixtape-et csinálni. Olyan bénaság lenne, mint óvszert hordani a pénztárcában. Sokkal izgalmasabb volt magáról a szexről kitalálni egy válogatást. Így ezt a mixtape-et nem is ajánlom légyottokhoz, lévén az Bow Wow Wow-szám kapásból olyan kollégium-feeling, mintha a spanyolfal túloldalán is téma lenne. Inkább szombat nyárdélutáni krúzolgatáshoz jó vagy reggeli kedvcsinálóként működik.

Amúgy érdekes, hogy bármennyire odavagyok a ’90-es évekért és napjainkért, előbbiből egy szám se fért be, valamint idénről is csak egy régi hangmintára épülő Kanye West-dal. A ’80-as évekből viszont jó sok minden van – bizonyára, mert akkor készültem.

És akkor, aminek jönnie kell, tracklistával utána:

https://soundcloud.com/urbnplyr/up-podcast-008-lang-adam-summer

Circle Jerks: Group Sex
Bow Wow Wow: Sexy Eiffel Towers
Summer Schatzies: Fall In Love In Naples
Vaselines: You Think You’re A Man
40 Days: A Story Like Every Other
Mika: Lollipop
Pixies: Gigantic
Wire: Feeling Called love
Grazdenshkaya Oborona: Снаружи всех измерений
Serge Gainsbourg: Lemon Incest
Summer Schatzies: Makin’ Out
Kanye West: Bound 2