keresés menü

Újzene: madártani Grimes-videó, dzsesszes Joey Badass, Soft Metals és Vampire Weekend

ujzene20130506

Túl sok az új zene meg az új videoklip, de kevés benne a rendszer? Segítünk! Újzenehíradó.

Gondoltunk egyet, klikkeltünk érte kettőt, és már itt is az első bejegyzés, amiben összeszedünk pár újdonságot a fasza popzene, meg urbánus zene, gépzene és indie zene világából. Ha minden jól megy, vagyis cafatokra lájkoljátok a posztot, akkor talán még szokást is csinálunk ebből. De ez majd kiderül, addig is indítsunk New York egyik fiatal tehetségével, a 18 éves Joey Badass-szel, aki a legszimpatikusabb albán származású nagytermetű New York-i reppelő séffel, Action Bronsonnal állt össze egy trekk erejéig:

Hozzuk be a lemaradását annak is, aki a Vampire Weekend új, pezsgőlocsolós, hivatalos “lyrics videójáról” (értsd: nem költünk drága díszletekre, forgatókönyvre és rendezőre, hanem megcsináljuk házon belül, és kipótoljuk a dalszövegekkel) maradt le. Május 14-én érkezik egyébként új albumuk, a Modern Vampires of the City.

Véletlenül se hagyjuk elszomorodva a kavargó, végtelen szinetizátorpop rajongói bázisát sem, úgyhogy máris fogadják kitörő szeretettel a Los Angeles-i Soft Metals páros nem olyan régi új dalát, ami Lenses című, július közepén megjelenő LP-jükön kap majd helyet.

Az új Harlem Shake? Nem, csak egy kiss seggrengés. A chicagói Flosstradamus-duó gyakorlatilag százezredik Facebook-lájkját ünnepelte meg ezzel a lassú lefolyású új trap-döngöléssel. Milyen édesek, nem?

Nyolcbites nosztalgia a házban! Az orosz producer és kiadófőnök, Pixelord alakítása az alábbi, mind a zenét, mind a videót tekintve, hiszen mint tudjuk: semmi sem olyan, mint régen. Akkor legyen egy kicsit most mégis olyan! Reméljük, a Snap! remekbeszabott 1990-es slágeréből, a Powerből átmentett szilánkokokat mindenki hallja.

Gyanítom, nem kell hosszasan regélnem arról, hogy a The XX mennyi amatőr és profi remixert ihletett meg lassú lefolyású postpunk bűbájával. Most egy mindössze tizenhét (!) éves csávót halásztunk elő az univerzum zenefolyamából, BeazyTymes névre hallgat és trappé alakította a Hot Like Fire-t. Nem váltja meg a világot, de ígéretesnek ígéretes, és hátha mi leszünk azok, akik az elsők között vesszük a szánkra a nevét, és akkor majd szélesre húzhatjuk a mosolyt, amikor 2015-ben mondjuk be is robban az egyelőre még saját hangját keresgélő producerkid.

https://soundcloud.com/beazytymes/the-xx-hot-like-fire

A kanadai dalszerző-énekesnő, a kislányosan vékony hangját éteri elektronikus alapokra fektető Grimes, akinek tavalyi albuma (a Visions) learatta a babérokat a zenei újságírók körében is, előállt egy új videóval egy ősrégi dalához. Mégpedig azzal a kommentárral, hogy ez a videó teljesen feledésben merült, mert amikor elkészült, pont nem illett az aktuális sajtókampányba, de mivel már kurvára nem érdekli a sajtónak való megfelelés, ezért most megosztja. Ornitológiai ismeretekkel nem rendelkezőknek mondjuk: a klip főszereplője egy kanadai daru! Ezzel búcsúzik válogatásunk. De még jövünk majd!