keresés menü

Új albummal tér vissza Apparat, igaz, az első zenéjétől máris elaludtunk

Sascha Ring és a dilis Modeselektorosok közös projektje, a monumentális elektropopzenékkel agyakat és lelkeket megszaggató Moderat meghatározatlan szünetre ment nemrég, ez pedig Saschának alkalmat adott arra, hogy újra berúgja a motorját parkolópályára helyezett projektjének, az Apparatnak.

Aminek voltak gyönyörű pillanatai – úgy tíz éve. És most hat év után itt a friss eresztés:

Igen, ehhez jön majd egy komplett új lemez is, LP5 címmel.

Aminek kapcsán a művész úr elmondta:

“Óriási színpadokat laktunk be a Moderattal, és mindez azt is jelenti nekem, hogy nem érzem már a nyomást, hogy az Apparattal is ilyesmire kéne törekednem. Pophimnuszok helyett elmerülhetek a részletekben.”

Tegyük hozzá, Sascha egy ideje már amúgy is elkanyarodott egy valamiféle magasztosabb, ambientes, neoklasszikus, otthonhallgatós irányba, és tegyük hozzá még azt is, hogy ezt is lehet emlékezetesen művelni, de erről a fenti dalról nem ez az első jelző, ami az eszünkbe jut. Persze semmilyen reménynek nem akarunk az elrontója lenni, szóval mi is kíváncsiak várjuk, mi sült ki a kétezres évek egyik legfontosabb elektronikus zenei producerének stúdiókonyhájában.