keresés menü

Úgy fest, a bakelit után a kazetta is megcsinálja a maga nagy visszatérését

Miközben a vinylpiac tavaly húsz (!) éves csúcsra ért, és tízszer annyit adtak el Angliában a formátumból, mint a 2007-es mélypont évében, a kazieladások is úgy megugrottak az Atlanti-óceán mindkét partján, hogy az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége is vizsgálja már, hogy miként kezdje el mérni az eladásokat.

A különféle underground műfajokban sosem tűnt el igazán az olcsón előállítható kazetta, illetve Afrikában például a mai napig fontos tudott maradni, de a nagybetűs zeneipar már nem sokkal azután elengedte a formátumot, hogy a cédé átvette a hatalmat. 2010-ben a Sony abbahagyta a walkmanjei gyártását, 2011-ben pedig az Oxford-szótár rövidített változatából is kikerült a “cassette player”. Kicsit elkapkodták.

tumblr_nan1elRorH1sjkc3fo1_500
Egész biztos, hogy a Galaxis őrzői című film is adott egy lökést a kaziknak.

Habár sokan vallják, hogy a kazettának van egy egész sajátos hangzása, sőt konkrét műfajok is születtek ebből a tényből kiindulva, mint például a vaporwave. Igazából azonban a kazetta újjászületésének a nosztalgia nevű dolog lett az igazi oka. És az, hogy ennek mentén olyan nevek hozták vagy hozzák ki a lemezeiket kazin, mint Marina & The Diamonds, Kanye West, Justin Bieber vagy a Green Day.

Tehát azok a popsztárok, akiknek a lemezeladásaik megérződhetnek akár a poppiac egészén is. Hogy másra ne gondoljunk, mint hogy Kanye West azzal, hogy kizárólag a Tidalon pörgeti az új albumát, kábé a sírból hozta vissza a Spotify mögött kullogó zeneszolgáltatót.

Lee Rickard, a Burger Records nevű los angelesi független kiadó egyik alapítója szerint egyébként azért a reneszánsz, mert

“A zene másképp szól kazin, olykor épp úgy, ahogy azt eredetileg is akarták, hogy megszólaljon. A kazetta ráadásul kompakt, kézzelfogható, gyűjthető, gyakran eredeti artworkkel, miközben annyiba kerül, mint a reggeli kávéd. Szóval gond nélkül támogathatod vele a kedvenc helyi zenészedet.”

(via dailymail)