A home office előnyei és hátrányai
Szóval az úgy volt, hogy tavaly elmentünk egy kisebb magyar kolóniával a horvátországi Unknown fesztiválra, mert nagyon felforrósodott alattunk a talaj a line up láttán. Prins Thomas, Joy Orbison, Django Django, Jagwar Ma, Actress, Jamie XX, Four Tet, csak úgy buzogtak elénk a jobbnál-jobb nevek, de azt nem sejtettük, hogy a legjobbnál is jobb lesz egy fiatal csávó szettje, akiről addig nem is hallottunk. Egy félreeső, tenyérnyi helyszínen kezdett játszani, viszont olyat, hogy a társaságunk minden tagja sürgősen elraktározta azt az agyában, pedig véletlenül keveredtünk oda, mert épp közel esett a sátrainkhoz.
Ő volt az angol Daniel Avery, akire akkor, ott, 2013 kora őszén legfeljebb két turistabusznyi tömeg táncolt. Drone Logic című, valamivel később megjelent szerzői albumát viszont jó okkal emelték pajzsra a meghatározó zenei orgánumok: számai hatásvadászattól mentes, instant klasszikusok, amik nagykanállal merítenek a legőszintébb elektronikus tánczenei tradíciókból (és fényévekre járnak az egyre unalmasabbá váló UK bass house-októl).
Az acides bigbeateket idéző címadó hömpölyögtetéshez készült most el ez a videó:
És miután megismerkedtünk a cipőjét gyakran megkötő, majd az ágyról gyakran felálló, a tükörhöz gyakran odafáradó lánnyal, akkor hallgassuk meg újra a nagylemezét, a Spotify-nak hála: