keresés menü

Szerzetesek kiabálják túl a szeméthalmazt: Dorota-interjú

Néhány hete jelent meg a Makkai Dániel, Porteleki Áron és Somló Dávid Dorota nevű zenekarának a harmadik lemeze, a Solar The Monk. Az album tulajdonképpen egy kalandos felfedező utazás a punkrock és a közel-keleti transzzenék közti járatlan utakon.

Egy novemberi reggelen a konyhaasztal mellett beszélgettünk arról a zenekarral, hogy miként születtek ezek a számok, hogy mit jelent számukra a szerzetesi attitűd, és még az is kiderült, hogy minden a MOL kommunikációs igazgatójának a nevével indult. Kezdjük!

Urbanplayer: Csomó helyen olvastam, hogy egy félreértéssel kezdődött mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Solar The Monk. Hogy volt ez pontosan? 

Somló Dávid: Egyszer az Újzenekarral mentünk vidékre koncertezni, út közben pedig Cseh Bori felolvasott egy cikket, amiben szerepelt Szollár Domokos a MOL szóvivője vagy mi (olyasmi, egész pontosan kommunikációs igazgatója – a szerk.)

Én meg úgy értettem a Szollár Domokost, hogy Solar The Monk-os. Felkaptam rá a fejem, hogy milyen?? Na jó bazmeg, Solar The Monk, ez egy albumcím lesz, mondtam rögtön.

Így amikor felmerült, hogy elkezdünk újra hárman együtt dolgozni, akkor már megvolt a cím. Ez volt tehát az első dolog, a kiindulópont.

Porteleki Áron: Igen, ez már valamennyire kijelölte, hogy milyen irányba indulnak el az asszociációk.

Makkai Dániel: Szerintem egyébként amúgy is erre mentünk volna. 

UP: – A punkrockos attitűd és a koszos hangzás hogyan társult ehhez a kiindulóponthoz? 

PÁ: Számomra részben kötődik ez az akkori próbatermünkhöz, ami egy pincében volt, és ahol most januárban próbáltunk rendszeresen. Az erősen megadott egy ilyen penészes, rozsdás, punkos alaphangulatot az egésznek. 

MD: Az elején beszéltük, hogy nagyjából milyen inspirációk felől kezdjünk el dolgozni, az Idles például egy fontos kiindulópont volt akkor. 

PÁ: Nekem az Idles később volt csak meg, először amikor Dávid átküldte, nem hallgattam meg, csak két hónappal később. Hüsker Dü-t meg Dead Neanderthals-t hallgattunk először.

MD: Engem nagyon megfogott az az energia. Rögtön egy Tilos Rádió-s session-felvételünk jutott eszembe, ahol volt egy momentum, ahol valami egész érzékeny zenéből átcsúsztunk ilyen punkos üvöltözésbe. Ez olyan négy éve volt. Vagy öt. 

SD: Vagy nyolc. 

MD: Szóval ez a dolog ott volt azért mindig a Dorotában. 

PÁ: A lemez felvétele előtt át is néztünk régi felvételeket, hogy hol voltak még ilyen pillanatok, határesetek, amikből el lehet indulni. 

SD: Aztán még az is ide tartozik, hogy Áronnal játszottunk Ajtai Petya Qiyan zenekarában, és volt egy koncertünk, amit én személy szerint nagyon nem élveztem. Nagyon meg volt határozva, hogy ki mikor és mivel jön, hiányzott belőle nekem valami nyerseség.

Végül egy szóló előtt felhúztam magam és 5-6 percen át egy kvintet játszottam addig, amíg vérezni kezdett a kezem.

Ez már akkor ütött. A következő koncerteken ezt még fejlesztgettem, Áron meg közben kézi ütősökkel kísérte ezt az egyakkordos darálást. 

PÁ: Ebből később teljes szám is lett. 

SD: Kiderült, hogy ezt a kvintes formulát el lehet vinni ilyen spirituális irányba is. Szóval ennek volt egy konkrét születési pillanata. 

PÁ: A népi ütősök és a punk dobtémák kétpólusosságában is láttam párhuzamot, hogy mindig valami magas és mély dobhang követi egymást, mondjuk például a lábdob-pergő “tuci-páci”, és amúgy amolyan “örményes” megfontolásból a lemezen végig minden grúvban pergőn indítok.

UP: Itt álljunk meg egy picit, és nézzük meg klipestől a címadó dalt. Már csak azért is, annál talán semmi sem foglalja össze szemléletesebben és tömörebben a lemezt, mint ahogy ez a klasszikus punkattak az átvezetőnél kifordul magából és ilyen hipnotikus keleti hatású transzzenévé válik.

UP: A klip amúgy hogy jött?

SD: Azután három nappal, hogy Hidegkúton felvettük a lemez az első felét, egy ismerősöm Facebookon átküldött egy videórészletet a Baq-hr sangi (The Stone Garden) című 1976-os iráni filmből. A főszereplő Dervish Khan az egész film alatt építi ezt a kőkertet magának, majd ennek a közepén előad egy táncot. Ez egy iszonyatosan szép, és nagyon ütős jelenet. Ekkor alátettem a Solar The Monk című számot és nagyon szépen kijött minden egészen a váltásokig, pont akkor ugrott fel, amikor indult a szóló meg ilyenek. Kicsit még editáltam, beloopoltam a végét. És akkor az volt, hogy na, kész is a klip! Egyébként ebből az iráni filmből ered a whirling tree motívuma, ami többször is előjön a lemezen. 

Ezután jó sokat halogattuk, hogy megkeressük a rendezőt engedélyért, csak egy héttel a tervezett megjelenés előtt írtunk rá. Ő azonban nem engedte hogy felhasználjuk, megszentségtelenítésnek tartotta volna. 

Végül Dani egyik színész haverjával, Bassola Richárddal vettük fel a klipet, aki nagyon jól működött Dervishként. 

MD: Nekem ez az egész Solar The Monk-kör egyúttal szól az egyszerűségről is. A Frik című második lemezünk után, amiben sokan elvesztek, most szerettük volna a zene esszenciális nyers mivoltát, amit mi érzünk játék közben, egyszerű formákban megcsinálni. Engem ez legalábbis nagyon vonzott. Hogy mocskos is legyen, de közben meg mégis egyszerű és pontos. Ezzel az egyszerűséggel próbáltuk ugyanazt kihozni, amit a Frikbe ilyen szövetépítésként raktunk bele.

SD: A Vacsorázin című szám a Frik harmadik lemezén is fent van egyébként. 

UP: Na jó, ezt nem vettem észre. 

SD: Egy ember kivételével nem tűnt fel senkinek, hogy ez egy önfeldolgozás. Itt válik el a szar a májtól, hogy ki mennyire ismeri a lemezeket.

UP: Akkor halljuk csak! 2015.

UP: És 2019.

SD: Az első hidegkúti felvételek után még nem volt kerek a cucc, hiányoztak számok. A Vacsorázin volt az, ami leginkább efelé mutatott. 2-3 év után, amikor volt újra koncertünk, akkor ez volt olyan játékélmény, ami már leginkább a Solar The Monk irányába mutatott. De tovább van gondolva a szám, én például basszusgitározok az eredetiben, Dani harmóniumozik, Áron meg egy tapanból és derbukákból összetákolt szerkón játszik. Akkor egy viccesebb szám volt. Ebben van ez a lassú tapsolás, ami nagyon működött az UH Fesztiválos koncerten, ahol először játszottuk el a lemezt. Egy ilyen közös révülést is lehetővé tesz. 

UP: Végül úgy alakult, hogy a lemezeteket is egy szerzetes adta ki. 

SD: Mi egy zen buddhista közösségbe járunk, mármint én és ő, Luspay Tamás. Olyan egy-két éve küldözgetünk egymásnak zenéket, ő egy időben például black metál koncerteket szervezett a Kék Lyukba, nagyon bírja az extrém zenéket. Miután felvettük, egy nyers verzióban átküldtem neki a az albumot, amire írta, hogy épp kiadót tervez indítani Blindblindblind néven, és lehetne ez az első kiadvány. Ez nagyon jól jött nekünk, mert kiadót keresni rohadtul nem lett volna erőnk. Meg hát az, hogy egy monk adja ki a Solar The Monkot az milyen jó már!?

MD: Összeállt a rendszer. 

UP: És ez egy félrehallással kezdődött! 

SD: A Neméreztem-klipben is az ő háza látható egyébként:

MD: Nagyon szétesettnek tűnik az a hely, ahol lakik, közben meg szerzetesként megvan az a rendszer az életében, amit a háza egyáltalán nem tükröz. Számomra ez az egész lemezre is igaz. Az én életemre nem jellemző, hogy punkot játszok és kiabálok. Az ismerőseim, akik nem ismerik a Dorotát, ezt nem tudnák velem összeegyeztetni. 

UP: A Neméreztemben mi volt előbb, a zene vagy a szöveg?

SD: Egyszerre jött a zene és a szöveg. Az előző Dorotákon szinte mindig csak egysoros szövegek voltak, és azok mindig improvizációból jöttek. Amikor az ember nem is gondol konkrétan semmire, csak a tudatalattiból kibuggyan egy mondat. Az első sort meg az akkordmenetet most is improvizáltam. A szöveg teljes egészét már csak a stúdióban írtam meg, ami tulajdonképpen az első sor érzését bontja ki.

Arról az érzésről szól, hogy most már éltem valamennyit, már nem egy élet elején vagyok, hanem inkább a közepén, és már annyi minden történt, hogy már el is tudnak tűnni belőle dolgok. Zeneileg eléggé kötődik a buddhista szutrázáshoz – az utolsó sor az konkrétan egy reggeli szútrából van. 

UP: A Might Be Him nekem az egyik kedvencem, abban valami gospel-hangminta van? 

SD: Az egy kazettaloop. Egyik lomtalanításon találtam a Teleki tér sarkán egy kisebb dombnyi keresztény zenei kazettát. Ez volt az első loop amit csináltam belőle, rögtön a dallam és a grúv is nagyon kerek volt. 

PÁ: Eredetileg sokkal gyorsabb volt, és kipróbáltuk, hogy milyen ha emellett is játszunk ilyen révülésszerűen. Végül majdnem féltempónál álltunk meg, így tudtunk vele igazán reakcióba lépni. És akkor ez rögtön ilyen reakció volt a lemez többi számára is. A lemez közel-keleti hangulatához egy ilyen ellenpont lett. 

MD: És az is fontos volt, hogy ebből ne legyen egy ilyen paródia, hogy “hülye keresztények, hehehe.” 

SD: Igen, ugyanazt megtalálni egy teljesen más hangulatú zenében. 

UP: A szerzetesi szemléletből a lemez készítése során ragadt rátok valami?

SD: A szerzetességet már alapból is megéltük egy nem vallási értelemben, főleg arra gondolok, hogy amit megélünk, azt valamilyen áldozathozatal során átadjuk másoknak. Számunkra ennek a metaforája a szerzetesség. A Frikben is volt egy ilyen őrületig vitt kvázi-szerzetesi szemlélet. 

MD: Ez az elmélyült alkotás, de akár a hétköznapjainkra is próbáljuk átvinni ezt a gondolkodást, jelenlétet. Ez a hangos punk forma is nagyon érdekes lett számomra. A feszültségek hangos levezetése helyett, ez lett annak a kinyilvánítása, az átadásának a módja, hogy mi egy ilyen visszavonult, csendes elmélyülésben vagyunk.

Engem nagyon frusztrált ez az internetes létezés, hogy azt a sok zajt és információt nekem mind be kell fogadnom és értelmeznek is kell. Erről lejöttem mára, és távol tartom magam tőle. Az benne a punkság számomra, hogy ezeket a mélyen megélt dolgokat, gondolatokat hangosan tudjuk kimondani. Valamint hogy vissza kell vonulni, el kell zárkózni egy kicsit, hogy újra tudjad értelmezni azt, ami körülötted van. 

PÁ: Nekem pont fordítva működik. Én napi szinten hatalmas szeméthalmazt fogadok be, én ezt próbálom túlkiabálni, vagy együtt létezni vele, úgy hogy letisztult, egyszerű tevékenysegekkel ellenpontozom.

Ilyen lehetett valahogy a rendszeresség keresése is, a stúdiózás közben megjött a gyakorlás iránti vágy, a reggeli jóga, amik fizikailag lelkileg betesznek egy egészséges keretbe. Ezt igazából már tizenéves korom óta próbálom magamban elrendezni valahogy. Nekem erről a kettősségről is szól ez a dolog.  

SD: Fontos szerzetesfigura-kép volt még előttünk, Tehching Hsieh, aki valamikor a hetvenes években csinált egyéves performanszokat. Három vagy négy ilyet csinált. Az elsőben egy éven át minden egyes órában lefotózta magát, nullahuszonnégyben. Kábé tizet baszott csak el egy év alatt. A következőben egy néhány négyzetméteres cellában volt, nem beszélt, nem olvasot közben. Ezután egy évig élt New Yorkban úgy, hogy nem ment fedél alá. Erről van egy nagyon szép dokumentáció, ezt néztük. A Solar The Monk szövege kicsit ezen is van átszűrve. 

MD: Egy évig volt egy nagyon kompakt túlélő napi rutinja… 

PÁ: Annyiból azért nem volt ez hajléktalanság, hogy mindig tudott enni, talán sütögetni is. Olyan volt, mint egy vándor szerzetes. 

UP: A Friket többször említettétek. Első lemezhez hogyan viszonyultok most így 8-9 év távlatából? (Bandcampen ez a két lemez is megtalálható. Azaz bizonyos szempontból nem is kettő, hanem négy.)

SD: Elég könnyű ezt a három lemezt ilyen dialektikusan felfogni. Mint tézis, antitézis, szintézis. A második lemez a mindent eldobó kísérletezéseivel, a külvilággal való kommunikáció leszarásával és a nyersességével felrúgta az elsőt, ami egy befogadhatóan felépített és befogadhatóan szóló anyag volt.

A harmadik valahogy ennek a kettőnek az együttes továbbgondolása. Ismét követhető íve van, egy követhető lemez, közben a Frik szellemi tartalmai viszont nagyon hasonlóak. Én úgy gondolok az elsőre, hogy egy nagyon jó lemez, de a matéria külön-külön nem annyira erős. Inkább az érvényes nagyon, ahogy fel van építve. 

MD: Az első lemeznél mindegyik számnak volt egy sztoris, filmes háttere, gondolati amiből létrejött. A kezdetektől nagyon sok referenciával dolgozunk. Inkább a formákban, hogy ezt miképp valósítjuk meg, abban van eltérés. 

SD: Én ezzel vitatkoznék, az elsőnél nem voltak referenciák, szerintem inkább gitár és basszustémákból dolgoztunk. Azt néztük, hogy mi után milyen gitártéma jöjjön. Ekkor nekem még inkább a zene maga volt a szervezőerő. 

PÁ: A Solar kapcsán keresgéltem régi felvételeket, és most láttam, hogy már akkor ilyen háttérdolgok alapján volt csomó minden elnevezve az mp3-akban. Akár egy film, egy hangulat, egy sztori, egy próbatermi dumálás. Az első lemez az tényleg olyan mint egy trip, az egyes számokból annyira nem jön át az, ami az egészből. Most az új anyagnál a számoknak külön-külön is megvan a maguk univerzuma. 

SD: Az első két lemez még tele volt nagyon kitalált zenei témákkal, most meg szinte nincsenek gitártémák, csak nagyon egyszerű akkordmenetek. Inkább a hangzás lett fontos. 

UP: Amikor ki volt kapcsolva a diktafon, mondtátok, hogy olyan kéthavonta szeretnétek koncertezni. Mit gondoltok, mi lehet a jövője a Solar The Monknak? Tervezitek módosítani a számokat? 

SD: Erről pont tegnap beszéltünk sokat. A koncerten tök jól megteremtődött a közönséggel való együtt mozdulás, ami előtte a fejünkben volt. Most azon gondolkozunk, hogy miként tudjuk jobban kibontani a lemezhez képest. A koncerten azt éreztem, hogy a végére mi kicsit elfáradtunk, míg a közönség nem. Ebben benne lehet még tovább lenni közösen, mint 55 perc.