Szakításról szintikkel: itt van Samo Sound Boy debütalbuma

Samo Sound Boyt nem ismerem, de van egy képem róla: egykor visszahúzódó, talán nem feltétlenül jó tanuló, ez életet nem túlgondoló, de fogékony srác, aki a maga egyszerű zenei eszközeivel fejez ki nyílegyenes érzelmeket. Vagy pedig csak nagyon jól súgja ezt magáról – amiért olyan hangokat használ, hogy néha az az érzése az embernek, bekapcsolta a szintetizátort, és az első hangot, ami kijött belőle, használni kezdte, különösebb utómunka nélkül, nyersen, prezetben. Hogy nem polírozott rajtuk semmit, csak kiírta magából rajtuk keresztül a benne szunnyadó gondolatokat.

Ez mondható el a Begging Please című stúdiólemezes bemutatkozásáról is – ami, igen, sokszor idézi meg a már említett DJ Dodger Stadium albumot -, azzal a hozzáadott értékkel, hogy egy kapcsolat felbomlásának narratíváját szőtte bele.

Ahogy Samo a FACT-nek lenyilatkozta, ennél a lemeznél jobban nem is adhatta volna ki magából életének elmúlt pár évét, és ehhez fontos hatásként citálja Marvin Gaye alapvetésnek számító szakítós albumát, a Here, My Dear-t.

Meg olyat is mond, hogy sosem hitt a tánczene azon kritikájában, hogy nincsenek mélységei: épp ellenkezőleg, azzal a szimpla módszerrel, ahogyan felépülnek, majd leépülnek ezek a trekkek, egészen elementárisan tükrözik vissza a világot, amelyben élünk. “Valami, ami sötét és komor, a legfelemelőbb pillanatoknak adhat helyet, mindössze annyival, hogy valamit hozzáadunk vagy elveszünk belőle” – mondja, és nem beszél mellé, ilyen húzásokat tényleg hallhatunk tőle. És azt is, hogyan épül tánczenei eszközökkel egy inkább otthonhallgatós anyag.

Streameljétek, mert kellemes, befogadható, pont ilyen tavasz esti album, ami egyébként április 28-án jelenik meg, természetesen a Body High gondozásában.