Milyen tetőtéri ablakot válasszunk?
Vállalati bogposztban örül a 2008-ban Stockholmban útjára indított, zenestreaming szolgáltatással foglalkozó Spotify annak, hogy újabb lélektani határt ugrottak meg, a 15 millió előfizetőét. Annyira örülnek ennek, hogy még egy playlistet is összeraktak olyan témába vágó, duzzadó büszkeséget harsogó számokkal, mint a Kanye West-féle Touch The Sky, a Daft Punk Harder Better Stronger Faster-je, a Celebration a Kool & The Gangtől vagy a The Postal Service Such Great Heights című dala, ami amúgy tényleg kurvajó, még így 12 év távlatából is:
Az 58 ország 60 millió lakosa által használt szolgáltatás egyébként könnyed két év alatt megtriplázta hallgatóinak számát, és lemezkiadók is nyilatkoztak már arról, hogy ez lett az elsőszámú jogdíjbevételi forrásuk. A Spotify azt nyilatkozta, hogy hét évvel ezelőtti indulásuk óta 2 milliárd dollár értékben fizettek royalty-t a zenékért.
Én, mint hallgató szintén boldog vagyok egyébként, és nem csak azért, mert végre nem kell zavarosban halászva hozzájutnom a legfrissebb albumokért, hanem azért is, mert havonta másfél vodkaszóda áráért (1600 forint) ezeket a lemezeket offline el is tehetem magamnak, a gépemről és a mobilomról akkor is meghallgathatom, ha nincs internetkapcsolatom. Ráadásul jó minőségben, reklámmentesen. És nem is csak a Billboard-listás albumokat találom meg, hanem a Burzumtól Matthew Dear-ig rengeteg nem mainstream anyagot is.
Persze nem mindenki örül a svéd startup diadalmenetének. Az egykori Talking Heads-frontember David Byrne még egy hosszú publicisztikát is írt arról, hogy egyedül a zenészek járnak rosszul a zenestreaminggel. Számszerűsít is: miután a kiadók az így szerzett bevételeikből jellemzően 15 százalékot csepegtetnek csak vissza a zenészeiknek, így például a Get Lucky-t hiába hallgatták meg 104 millió 760 ezerszer augusztus végéig, a Daft Punk egy-egy tagja ebből fejenként 13 ezer dollárt, ha kereshetett. Majd jön a költői kérdés:
“És mi van azokkal a zenekarokkal, akiknek nincsenek masszív nyári slágereik?”
De még nagy nevek vagy azok képviselőik is letiltották műveiket a Spotify-ról, mondván, igazságtalan a rendszer – Taylor Swift vagy Beatles lemezeket például nem hallgathatunk itt online.
Byrne szerint a fő kérdés az, hogy ha az olcsó vagy ingyenes streamingszolgáltatások lesznek a kultúrafogyasztásunk elsőszámú forrásai, akkor vajon elgondolkodunk-e azon, hogy hosszú távon ez mit jelent a kultúrára nézve. Szerinte akár azt is, hogy a művészek még inkább rá lesznek szorulva a mellékes keresetekre, aminél fogva végül kevesebb feljövő művész is lesz, ha egyszer az alkotásaikból nem tudnak rendesen megélni, ez pedig sötét jövőt fest a zenészek, filmesek, írók elé.