keresés menü

Lejátszásiba azonnal ezzel a három rocklemezzel, mert nagyon jól jöhetnek a nyáron!

Alapvetően ennek a cikknek a címében nem kéne szerepelnie a rock szónak. De hát istenem, úgy alakult, hogy ez a három gitározós lemez került bele az év elején megnyitott “Ezek majd nagyon jók lesznek nyárra” mappába. És ha már így összegyűlt, akkor meg is osztom abban a reményben, hogy másnak is örömet okoznak.

Bash & Pop: Anything Could Happen (Spoti-link)

A Bash & Pop annak a Tommy Stinsonnak a zenekara, aki tizenkettő és huszonhárom éves kora között a kedvenc bandámban, a Replacementsben basszusgitározott. A szólócuccait eddig is hallgattam, de nem fogtak meg igazán, a Guns N’ Roses-os szereplését kerültem, az új lemezzel is úgy voltam, hogy respektből lepörgetem, aztán irány tovább.

Ehhez képest az lett, hogy háromszor töröltem le a telómról, mire beláttam, hogy az Anything Could Happen az élete főműve dalszerzőként. Kicsit olyan, mintha a kurtán-furcsán 2015-ben végetérő Replacements-reuniónból lendületet vett volna, és írt egy csomó olyan számot, amiből egy-egy a zenekar utolsó két-három lemezére simán odafért volna. Mondjuk a tizenkettőből hat: a totál slágeres On The Rocks és Never Wanted To Know, a lötyögős-simulós Anybody Else, a riffelgetős-hanyag Jesus Loves You, az Anytime Soon csodaszép lassúja, vagy a lemez abszolút csúcsa, a szívbemarkoló Breathing Room.

White Reaper: The World’s Best American Band (Spoti-link)

A White Reaper egy nem rossz, de sok szót nem érdemlő recsegős garázsrock-zenekar volt, aztán kitalálták, hogy eldobják a lo-fi takarót, és elmennek a power pop felé slágereket írni. Sőt a stadionrockos ívektől se ijedtek meg.

Mindez annyira jól összejött, hogy a The World’s Best American Band lemezcím is csak annyira túlzás, amennyit az irónia igényel. Az utolsó három számra kicsit-picit talán, de még mindig nem fárasztóan, leül az anyag, de addig egymást érik a jobbnál-jobb mosolygós riffek és kicsattanó refrének.

Remo Drive: Greatest Hits (Spoti-link)

A cím ne tévesszen meg senkit, ez egy elsőlemezes emo punkzenekar, akik ha majd egyszer karriert akarnak összegezni, akkor már csak a Best Of szóösszetételhez fordulhatnak.

Míg a Bash & Pop a múltat, a White Reaper telitalálata a jelent, addig a Remo Drive debütje a jövőt képviseli. A Greatest Hits egy nagyon korrekt műfaji lemez, sok hangos-halk váltással, közben pedig ennek mentén a Yer Killin’ Me-vel feltalálják az emo egy szellemes, talán már ironikus verzióját is, ami nagyon jó irány lehet az elkövetkezőekre.

A fotók a zenekarok Fb-jairól vannak.