keresés menü

Reagál a hideg tavaszra az új Mount Kimbie-lemez, itt az első trekk

Hivatalos: május 27-én jön az új Mount Kimbie lemez, ami azoknak mindenképpen fontos hír, akik szeretik az elektronikus zene evolúciós törekvésein rajta tartani az ujjbegyüket. Dominic Maker és Kai Campos, ez a két jóravaló brit 2010 óta várat minket a második nagylemezzel, az első (Crooks & Lovers) ugyanis nem csak félig-meddig sikerült jól, hanem mi az hogy, nagyon is, és okkal válogatta be egy csomó mértékadó zenei orgánum az év albumai közé. Az új hanganyag, a Cold Spring Fault Less Youth címet viseli magán, a Warpnál fog kijönni, és egy sajtóközleményből úgy nyilatkozott róla a duó egyik fele, Dom:

Két év hosszú idő. Változik az ízlés, amit akarsz az élettől, az is változik, és így tovább. Ahogy mi meg akartunk szólalni, az is változott.

A nagy változás első lenyomata a Made to Stray című új trekkben már formát is öltött, fent hallgatható is. Tényleg passzol a hózuhataghoz, kíváncsiak vagyunk, hogy az album fennmaradó hányada is így viselkedik-e majd.