A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
A Dürerpince bezárása óta az Auróra és a Gólya lett a fővárosi underground punkélet két legfontosabb bástyája, ahol egymást váltják a külföldi és a hazai punkbandák. Rádi Gabi fotós pedig néha úgy tűnik mindkét helyen ott van, hogy dokumentálja a bulikat azok számára, akik egyszerre csak egy helyen tudnak megjelenni.
Néhány kérdés-válasz mellett mutatunk is tőle néhány képet, de a teljességért tessék átkacsintani IDE!
Urbanplayer: – Elég szép galéria gyűlt össze mára az oldaladon. Hány koncertet nézel meg egy héten?
Rádi Gabi: – Négy éve hangosítok az Auróra – Gólya körül, és néha a Kolin-mobilnál is, szóval elég sokat, de ez teljesen változó, van, hogy egyen se vagyok ott, de van, hogy szinte majdnem minden nap. Az amúgy elég húzós is szokott lenni, mert ugye én napközben vágóként és videóproducerként dolgozok, így ha esténként még hangosítok, az eléggé terhelő tud lenni. Az utóbbi három évben pedig szinte minden koncertet felveszek hanggal (diktafon + ha lehet 4 sáv kimenet az adott keverőből), illetve fényképezem és videózok is. Igazából a fotózást is azért kezdtem újra, mert annyira lassan haladtam a videóimmal, hogy ahhoz képest a fotókat másnap publikálni nem nagy feladat.
Urbanplayer: Mióta fotózól koncerteket?
RG: – Én azt hittem, hogy 2006 óta, de most nézem, hogy a fennmaradt netes archívumom szerint ezt a Something Against You-fotót például 2005 januárjában lőttem. Ez amúgy a második One And The Same buli volt, amit akkoriban a Hold X True zenekar szervezett, és ők (leginkább Némó és Ati, aki azóta a The Silver Shine-ban nyomja már rég) nagyon sokat tettek azért, hogy a hardcore/punk különböző műfajai találkozzanak és nyissanak egymás felé. Nekem is első budapesti bulijaim közé tartozott ez a koncert amúgy, és ezután még rengeteg One And The Same bulin vettem részt, mint zenészként, mint fotósként.
UP: – Miben változott a punk közeg mióta fotózod?
RG: – Elmúlt az öcsi-hardcore, bejött a d-beat? Nem tudom amúgy, nyilván cserélődnek az emberek, de rengeteg velem kezdett fiatal ma már kezd öregnek számítani, de nem hiszem, hogy bármelyikőnk is akár egy pillanatig azt gondolná, hogy eljárt felettünk az idő. A zenészek sokkal összeszedettebbek lettek amúgy, egyre többen tanulnak meg sajátmaguktól felvenni zenét, és ennek a fontosságát is már tudják a punkok, hogy a teljes kreatív kontrollt így tudjuk magunknál tartani igazából.
“A közönség fele továbbra is a haverod, aki valamelyik másik bandában játszik, másik fele viszont egyre fiatalabb utánpótlásból áll, amit jó látni.”
Hogy feléjük mekkora a nyitás, azt nem tudom, mivel ugye én koncerteken inkább dolgozok: imádom ha jól szól egy koncert, megőrülök, ha nem veszem fel a hangot, és elunom magam a pult mögött, ha nem mehetek előre legalább két dal erejéig fotózni. A koncertek között meg segítek a zenekaroknak az átállásban, így nem nagyon van időm beszélgetni még a legjobb barátaimmal sem, nem hogy új emberekkel. De mindenesetre örülök, hogy a punk (még) nincs kihalásra ítélve. Még ha kicsit most új erőre is kapott ez a cosplay punk, hogy muszáj kiöltözni, igazából nincs ezzel baj, csak az én életemben egy felesleges kör, másnak meg tök fontos, ez azt hiszem teljesen rendben van így.
UP: – Mi dönti el, hogy fekete-fehér vagy színes lesz egy sorozat?
Leginkább a kedvem talán, haha. Nem tudom, én szeretem a színeket, és ha jók a fények, miért vegyem el ezt az emberektől? De közben rengeteget direkt vakuzva fotózok, ami elveszi a koncerten adott természetes fényeket, szóval ez az állítás a részemről kicsit furán jön ki, azt hiszem. Nem tudom, tényleg kedvtől függ, én imádom a fekete-fehéret, és sokkal erősebb tud lenni, de valahol nagyon olcsónak is tartom, sokkal nehezebb színesben ugyanazt a képet jónak bemutatni, így inkább színesekre koncentrálok, hogy azokkal így gyakoroljam az utómunkát. Én inkább próbálok kialakítani saját esztétikát, ami alapján ha ránéznek a képre, tudják, hogy ezt én csináltam. Ezt a direkt vakusokkal már sikerült elérnem, de azokra meg ráuntam, így most új beállításokkal próbálkozok, legutóbbiakon például a halszem optikát próbálgatom indirekt vakuval és hosszabb záridővel, egyelőre elégedett vagyok a rögtönzött megoldás adta eredményekkel, de biztos azokból is sokkal többet ki lehet hozni. Ami szerintem inkább érdekesebb kérdés, az-az, hogy melyik kép legyen publikálva. Hisz lőhetek egy millió képet, de arra ráunnak az emberek.
“Számomra minél intimebb és mozgalmasabb egy kép, annál jobb, ezért is fotózok általában 16mm-en legalább, mert így teljesen közelről is még elég sok mindent meg tudok mutatni az adott pillanatból.”
Az ilyen képeket próbálom leválogatni, és a legkifejezőbb, vagy legegyedibb mozgás az, ami végül maradni fog. Szerencsére a punk zenekarokban van annyi energia, hogy a mozgás része pipa legyen, illetve annyi leszaromság, hogy nem zavarja őket az sem, ha az arcukba vakuzok.
Nyitókép: Buzi Kisfiúk