Reggel kilenctől éjszakába nyúlóan ugyanis a fél magyar elektronikus tánczenei B-közép összegyűl a Cinema Hallban, a Party / Trend /Kultúra 2013 fedőnevű szakmai konferenciára. Egy csomó ismert karakter beszél majd mikrofonba, az Aktrecords-Technokunst vezérürü Isutól a Cinetrip-pápa Lakin vagy az A38-arc Turza Tamáson át Lobenwein Norbert Balaton Sound-főszervezőig, de lesz ott rádiós programigazgató, zenei kampányokkal foglalkozó kreatív, promóterek és zenei újságírók, szóval kvázi mindenki, aki a minőségi veretés oldalán áll. Ők pedig mindent átbeszélnek majd szabályozástól a klubüzemeltetésig, igaz, én kicsit hiányolom a témák közül a “bogyó bukása”, a “hogyan kezeljük a partifotós szcéna elkorcsosulását” és a “how to party like it’s 1992” tárgyköröket, na de talán majd jövőre.
De mi az értelme az egésznapos gyűlésnek? Batta Barnabás a szervezők részéről azt mondta nekünk: “azt szeretnénk, hogy árkoktól és megosztástól mentesebb kultúra jöjjön létre, nyitottabb párbeszédekkel, tisztább érdekképviselettel, átláthatóbb igényekkel. Másfelől pedig professzionálisabb keretekkel is, ahol már a szélesebb közélet, gazdasági és kommunikációs szereplők is tisztában vannak a kultúrában rejlő lehetőségekkel.”
Facebookos eseményoldal és részletes program itt, ez meg itt egy promóciós videó (a fenti animgif csak ILLUSZTRÁCIÓ):