Peanut Butter Wolf: köszönöm Budapest, hogy beengeditek a kutyákat az éttermekbe!

Urbnplyr: – A kétezres évek elején a Stones Throw még csak egy indie kiadó volt, nem túl sok, de annál lelkesebb die-hard rajongóval, ma pedig már egy iránymutató kulturális erőmű. Hogyan tekintesz vissza erre az evolúcióra, figyelembe véve, hogy saját bevallásod szerint kizárólag olyan zenéket adtál ki, amik neked tetszettek, és nem a tömegeknek?

Peanut Butter Wolf: – Én úgy látom, hogy a tömegek tekintetében ez nem egy akkora dolog. Ha megkérdezed a “tömegeket”, mit gondolnak a Stones Throw-ról, nem fogják tudni, miről beszélsz. Ha megkérdezed az átlagembert, mit gondol Dilláról, Madlibről, Aloe Blacc-ről, Mayer Hawthorne-ról, DOOM-ról vagy rólam, nem fogják tudni, miről beszélsz, holott ők a kiadó legismertebb nevei (Snoopot leszámítva, aki már azelőtt ismert volt, hogy dolgozott volna velünk). A Def Jam Rick Rubin lakásában indult, és major labellé nőtte ki magát. Na, az egy ERŐMŰ. De teljesen rendben vagyok azzal, hogy 2014-ben én vagyok a hátrányos helyzetű. Leszarom.

UP: – Emberek világszerte rokkolják a “J Dilla megváltoztatta az életemet” feliratú ruhadarabokat, producerek nőttek fel az ő örökségén, és alighanem Quasimoto-pólós egyedeket is fogsz látni ma este Budapesten. Hogy érzed, a Stones Throw-nak van szerepe abban, hogy új perspektívák nyíltak a hiphop műfajában?

PBW: – Igen.

UP: – Mik voltak a karriered legnagyobb, lendületadó pillanatai?

PBW: – Utazni a Dillalade-ben. Hogy KRS-One a Step Into A World videójának forgatási szünetében meghallgatta az első Stones Throw kiadvány tesztnyomását, és érdeklődött, hol kaphat belőle egy példányt (ez PB Wolf saját zenéje volt, legjobb barátjának, Charizmának reppelésével, akit sajnos később egy rablás során lelőttek. Wolf a kiadót gyakorlatilag az ő emlékére építette – a szerk). Kiadni a Daisies Grow-t, az első kutyámat ugyanis Daisynek hívták.

UP: – A hiphop nagy menetelése a vinyllel kezdődött, a zenefüggésed a vinyllel kezdődött, a crate diggerek továbbra is diggelnek, de a digitális média mégiscsak átvette az uralmat…

PBW: – Ki nem szarja le? Hallgatok mp3-at, mp4-et, wavot, vinylt, kazettát, picture discet, negyvenötöst, harminchármast, VHS-t, DVD-t, DAT-ot, U-maticet, laserdiscet. Ennél sokkal nagyobb horderejű dolog, hogy ma már senkinek sincsenek hangfalai otthon. Szomorú.

UP: – Kik azok a zenészek, akik most épp nagyon izgatják a fantáziádat, de nem a Stones Throw-hoz tartoznak?

PBW: – Menj fel a Facebook-oldalamra, és klikkelj a music feliratú ikonra. Van ott vagy 720 előadó. És abból csak húsz Stones Throw-s.

UP: – Nyilván 24/7 üzemmódban a kiadó ügyeit intézed, na de foglalkoztat-e még a zeneírás? Számíthatunk PB Wolf kiadványokra a nem túl távoli jövőben?

PBW: – Kifejezetten foglalkoztat, hogy felvegyem a fonalat, ami a zeneírást illeti.

UP: – Tavaly nagy bréking volt errefelé, hogy Kanye West egy ikonikus hazai rockzenekar, az Omega egyik dalát hangmintázta. Te hallgattál már magyar lemezeket? Hogy állsz a budapesti lemezboltozással?

PBW: – Már találtam is pár gyöngyszemet. Három napja itt vagyok, volt elég időm.

UP: – Pár hónapja itt járt Dam-Funk, és lezavart egy haláli bulit. Mesélt róla? És neked hogy tetszett eddig Budapest?

PBW: – Nagyon örülök, hogy itt beengedik a kutyákat az éttermekbe. Kaliforniában szeretnék is megpróbálkozni egy beadvánnyal a törvényhozás felé, hogy az éttermek dönthessenek erről. Ebben a vonatkozásban most nincs szabad választás Amerikában. Magyarországon 1989-ben demokrácia lett, és ti itt sokkal progresszívebbek vagytok, mint Kalifornia, aminek pedig példát kéne mutatnia, úgy mint egészséges étkezés, gluténmentesség, farm-fresh és cage-free és organikus és nemdohányzó és egyéb haladó szellemiségű dolgok. Amerikai Egyesült Államok, újra kell írnunk az alkotmányunkat! Be kell engednünk a kutyákat az éttermeinkbe.