keresés menü

Mozifilmet kap minden house klub őse

A Paradise Garage nevét mindenki ismeri, aki az átlagnál egy kicsit is jobban érdeklődik a house iránt: 1977 és 1987 között működött a helyszín a New York-i King Streeten, teljesen új alapokra helyezve az éjszakai mulatást azzal, hogy mindent a táncnak rendelt alá a csevegés helyett, bika soundsystemmel, a DJ-pult középpontba helyezésével, és az elektronikus klubzenék koncepciójának kialakulásában is masszív szerepet játszott – még a garage műfaj is innen kapta a nevét, noha a kezdetben szólt itt minden, a diszkótól a The Police-ig.

És most, a sosem alvó metropolisz éjszakai életének felgöngyölítéseként ez a klub is kap egy filmet (a másik legendás helyről, a Studio 54-ről már elkészült a maga mozija a maga hibáival).

Ennél többet nem nagyon tudni még róla, illetve azt még igen, hogy ugyanaz a Jonathan Ullman fogja rendezni, aki egy rövid dokumentumfilmet már leforgatott a legendás klubról, ami egyébként az akkori melegközösségek egyik fontos bástyája is volt, család a család mellett vagy helyett. Amíg nem érkezik meg a nagyjátékfilm, addig ezt érdemes megtekinteni:

Aki pedig egy kicsit jobban alámerülne New York korai tánczenei kultúrájában, az tíz darab, ma már legendaszámba menő mixszel megteheti erre a korábbi posztunkra kattintva.