keresés menü

Oliver Sim a The XX-ből most először beszélt nyíltan az alkoholproblémájáról

Egy olyan évben, amikor sorra érkeztek a halálhírek a könnyűzene élő legendáinak haláláról, különösen erősen csapódhatnak be azok a szavak, amiket a brit mellow-pop csapat érzéki hangú trubadúrja közölt friss Pitchforkos interjújában.

Az énekes nem csak arról mesélt, milyen nehézségeket kellett legyűrniük új nagylemezük, az I See You készítése közben (ami január közepén jön), különös tekintettel a fizikai-érzelmi távolságra. A második albumuk turnéjának lezárása után ugyanis Jamie XX az In Colour című szólólemezét turnéztatta, Romy Madley Croft Los Angelesben héderezett, ő pedig Londonban maradt.

Ahol szépen kételkedni kezdett magában. Hogy egy lépéssel le van maradva zenekartársaihoz képest. És szíven ütötte az a felismerés is, hogy a legelázottabb faszinak lenni a szobában ma már nem a legelragadóbb dolog.

Rengeteget bulizgattam az elmúlt években az indok mögé bújva, hogy én most ünnepelek. “ÜNNEPELEK.” Pedig a felnőtté válás gondolatával küzdöttem csak. Pár barátom már elkezdte visszafogni magát, én nem akartam

– mondta Oliver.

Balon Oliver, középen Jamie, jobbon Romy

Saját bevallása szerint is tartott a felelősségvállalástól, az elszámoltathatóságtól (Oliver egyébként 1990 nyarán született). Pár itallal viszont úgy érezte, hogy ahogy sok minden más is, úgy ezek a terhek is elillannak. Végül a saját zenésztársainak kellett már finoman rávilágítaniuk, hogy nem lesz ez így oké.

“Én voltam az utolsó ember, aki képes volt azt gondolni, hogy nincs semmi gondja az itallal. És sikeresen gondoltam ezt.”

Bár többen is szóltak neki, ő meg is hallgatta őket, de magában távolságot tartott ezektől a véleményektől, mert hát honnan is tudhatnák azok, ugye, hogy ő ezt bírja kezelni. De az utolsó csepp az volt ebben a hamiskás pohárban, amikor Jamie és Romy is egymástól függetlenül kongatták meg neki a vészharangot, négyszemközt.

“Még keményebb volt a felismerés, hogy nem vagyok kreatív. Beleringattam magam a hazugságba, hogy ha van bennem egy pia, akkor termékenyebb vagyok.”

A teljes, korrekt fícsörért ide klikk.

Jó sok smár és egy jó buli: itt az xx új klipje!

(Nyitókép: @thexx)