keresés menü

Na ne szórakozzatok: Jean-Michel Jarre és Edward Snowden csináltak egy techno zenét

A Guardian hozta össze a legendás francia zenészt az amerikai lehallgatásbotrány hősével, nem véletlenül, hiszen a brit lap volt az, aminek Snowden először borította a bilit.

Számoltak azzal a szerkesztőségben, hogy egy csomó utórengése lesz a világsajtóban, amikor megírták, hogy az NSA széles körben figyeli a mobilos és internetes kommunikációt, de valószínűleg ez volt a legvalószínűtlenebb következmény: Jean-Michel Jarre, akivel tavaly csináltak egy nagyinterjút, megkérte őket, hogy segítsenek neki kapcsolatba lépni a Moszkvában meghúzódó 32 egykori amerikai hírszerzővel.

Először egy 90 percnyi Skype-beszélgetésben vázolta fel a zenész, miért is akarja ezt megcsinálni, majd Oroszországba utazott, hogy pár képkockát is forgasson az adatforradalmárral. “Fontosnak tartom, hogy amikor fesztiválokon, fiatalabb közönségnek játszom, akkor a zenében tetten érhető üzenet átmenjen” – mondta Jarre.

Snowden a május 6-án megjelenő Electronica Volume II: The Heart Of Noise című lemezen mutatja majd be a valószínűtlen vendégszereplést, olyanok társaságában, mint a Pet Shop Boys, Gary Numen és a provokatőr nagyasszony Peaches.

Ahogy a fenti videóban elmondja, egyébként sem idegen tőle az elektronikus zene, igaz, elsősorban a videójáték-emlékeit idézi fel.

Jarre annyit mondott még, hogy az Electronica projekt a technológiának a mindennapjainkkal folytatott kétéltű viszonyára utal, hiszen egyrészt a világot hordozzuk a zsebünkben az okoseszközeinken, másfelől pedig folyamatosan kémkednek utánunk. Így az egyes számok olyan témákat járnak körül, mint hogy az érintőképernyőt már gyakrabban érintjük a partnerünknél, a térfigyelő kamerák, a már-már erotikus vonzódásunk a technológia iránt, vagy éppen a szerelem a Tinder korában.

(via Guardian)