keresés menü

Megvan a 2020-as Év Madara!

A győztes pedig nem más, mint az erdei fülesbagoly, ami a beérkezett 6576 szavazat majdnem felét, 3146-ot behúzott. A második a füleskuvik lett (2312 szavazattal), a dobogó harmadik fokán pedig az uráli bagoly figyel a maga 1118 voksával.

Mint azt a Natgeo is megírta, az erdei fülesbagoly a neve ellenére inkább kis erdőfoltokban, folyóárterekben, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg. Előszeretettel foglalja el költőhelyül a varjak, szarkák fészkeit. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes az 5-6 tojásból álló fészekalja. Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Ilyen menő a fiókája:

Az erdei fülesbagolynak egyébként van egy popkulturális kötődése is a magyar kísérleti-elektronikus zenei közegben. Van ugyanis egy producer, aki az erdei fülesbagoly latin nevén pörög, ami az, hoy Asio Otus. És még írtunk is róla, az egyik UH Demón ő volt a kedvencünk! Itt egy újabb, ha nem a legújabb trekkje: