keresés menü

Már fülelhető is a Justin Timberlake-féle 20/20 Experience második része!

jt20

A következő héten érkezik az újonnan úriemberkedő playboyt játszó Justin Timberlake új albumának második felvonása – merthogy a The 20/20 Experience szándékosan két, album értékű hanganyagnak készült el -, de a hét év után a popzenébe visszatérő aranyifjú (illetve kiadója) most a világ örömére meghallgathatóvá tette a friss motyót. Ugyan kell hozzá iTunes, de ha az már megvan, akkor csak ide kell klikkelni, és már nyomhatjuk is a play-t. Amit eddig hallottunk belőle, az alapján megint a korszerűsített neo soul a fő csapás.

Jött már ki egyébként videó is a második fejezetnek egyik dalához, amiben JT éppen az éjszaka visszafoglalására készül: