Érvek amellett, hogy miért érdemes egyedi ékszert adni ajándékba
A mezőny erős, legismertebb résztvevői a szöszmötölős németek, a finom franciák, a technikás japánok, és a hol teljesen elszállt, hol az ortodox hiphop irányába induló amerikaiak. Pár éve még ide lehetett sorolni az agyas hollandokat is, de akik a legjobb bíteket gyártották arrafelé, mára szinte teljesen elmerültek a 4/4-ben.
És persze itt vannak az angolok is, mert London nélkül eleve nincs zenei körforgás, de még inkább azért, mert innen jönnek azok a figurák, akik jelenleg a legjobb bítet tolják. Őket mutatjuk be a folytatásban.
Összeállításunk talán legismertebb arca Mo’ Kolours (fenti képünkön), a félig mauritiusi, félig brit fickó, akiről nem mondhatni, hogy elkerülte a felhajtás, hiszen még első, 2011-es EP-jének megjenése előtt meghívta Gilles Peterson egy élő BBC-s felvételre, és a rádiós ikonnál azóta is sokat vendégeskedik. Abból az EP-ből aztán egy trilógia lett, a Drum Talking és a Banana Wine után végül tavaly jelent meg a befejező, Tusk Dance című darab. Ezeken a saját zenéken túl szerepelt a Beautiful Swimmers, és a SA-RA Creative Partners-ből ismert Shafiq Husayn egy-egy jól sikerült remixe is, de ahhoz kevesek voltak, hogy elhomályosítsák az eredeti produkciót.
Mo Kolours furcsa, aprólékosan megtördelt, hangulatilag a lazáskodástól a vészjóslásig terjedő bítjeiben sok minden oldódik: a hiphop, a dub, a funk, az ezerágú brit tánczene, a soul, és az a sega zene, amit Mauritusról hozott magával az alkotó, aki még attól sem riad vissza, hogy dalra fakadjon.
Eddigi legnagyobb visszhangot kiváltó kiadványa az idén márciusban megjelent címnélküli nagylemeze (lejjebb), amiről például a Guardian azt írta, hogy “olyan, mintha Lee Perry és Curtis Mayfield találkozna Londonban 1973-ban”. Ez amennyire jól hangzik, annyira félrevezető is, hiszen Mo Kolours zenéi nem a múltidézésről, hanem egyértelműen a jelenről szólnak.
Gilles stúdiójában élőben, 2013-ban:
Omas Mamode történetesen Mo Kolours testvére, és idén már volt közös megjelenésük is, de Omas már tavaly bizonyította, hogy nem egy kókler, aki csak kihasználja a családi kapcsolatokat, hanem valaki, aki saját jogon csinál őrületesen kúl zenét.
Abban azért van hasonlóság a két testvér munkájában, ahogy a bíteket sistergetik és strukturálják, de Omas esetében sokkal karakteresebb a soul és az ének, és hiába a darabos csörömpölés, a törekvések a dalforma felé mutatnak. Továbbá nagyon fontos, hogy a bítjeire előszeretettel mondják, hogy sexy, és J Dillát is sokszor emlegetik, hiszen a művész bevallása szerint is hatalmas inspirációt jelent számára a 2006-ban elhunyt detroiti legenda.
Kötelező hallgatnivaló tőle a tavalyi Do You?, és az idei As We Move EP, amiken gyakorlatilag nincs egy rossz zene sem. Nagyon nehéz róla kedvencet választani, de ha mégis muszáj lenne, akkor ez előbbiről a You’ve Got, utóbbiról a Know You Better a nyerő.
Omas és Mo közös lemeze:
Omas – You’ve Got:
Omas Mamode Gilles Petersonnál:
https://soundcloud.com/gillespetersonworldwide/reginald-omas-mamode-iv-on-gilles-peterson-worldwide-gpww-871
Al Dobson Jr.-nál kevés menőbb bítarc van mostanában, pedig csak idén robbant be, igaz, rögtön két albummal, és azok sem akárhol jelentek meg. A Sound from the Village annál az Izwidnél, amit a Brainfeeder családból ismert, és egyszer még Budapesteni is dj-zett Kutmah alapított. Ennek a bakelitkiadása úgy 200 euró környékén pörög a használtlemezpiacon, aminél azért jóval olcsóbb a Rye Lane Volume One, viszont újonnan ugyanolyan beszerezhetetlen.
A formátumot azért illik külön hangsúlyozni, mert a Rye Lane-t kiadó Rhythm Section International egy olyan estből nőtte ki magát, ahol csak lemezről játszanak, és így értelemszerűen fontos a fizikai megjelenés. A kétheti Rhythm Section azért is érdekes klub, mert a veterán Boiler Room-aktivista, Bradley Zero szervezi, a helyszíne pedig az délkelet-londoni Peckham, ahonnan a jelek szerint a legjobb bítek szárba szöknek: az összeállításban szereplő producerek közül szinte mindegyik itt tanyázik, ahogy a Mamode testvérek, úgy Al Dobson Jr. is.
Al Dobson Jr. bítjei tempótól függetlenül hipnotikusak, a hangulatuk pedig messzire tud sodorni, és legyen szó koszos house-ról, törzsi dobolásról, hanyag diszkóról vagy kicsavart neosoulról, mindegyiknek van lelke.
A Rye Lane Volume One-hoz kapcsolódóan egyébként pár hete jelent meg egy maxi, ami többek között egy lengyel duó (a Ptaki) remixét is tartalmazza, de a helyzet az, hogy itt is az eredeti bítek a tutik.
https://soundcloud.com/bradleyzero/sets/al-dobson-jr-rye-lane-vol-1-preview
Al Dobson bojler:
A 22a nem egy embert, hanem egy kiadót jelöl, és a fentiekből már kitalálhatjátok, hogy ennek is Délkelet-London az otthona. Mint a Rhythm Section International, a 22a is friss műhely, tavaly alapította egy Tenderlonius nevű fickó, aki a saját bítjei mellett olyan arcok zenéit hozza ki (az eddig említetteken kívül, akik szintén felbukkantak már itt), mint Henry Wu és Jean Bassa. Utóbbiról nem hiszitek el, de tádám! ő is Mo Kolours testvére!
Az már nem meglepetés, hogy a 22a kiadványain is elfér minden a kozmikus diszkótól az ősi ütőhangszeres kavalkádig, és nem is érdemes tovább szaporítani, hiszen itt van Tenderlonius szeptemberi mixe, amiben jelentést ad a kiadó állapotáról.
(Szavak: Benedek Márton)