keresés menü

Lekapcsolták Drake mikrofonját a Grammyn, miután kritizálta a béna díjátadót

Legyünk őszinték: a csillivillantós díjátadók a múlt dohos mamutjai, amik teljesen torz képet mutatnak arról, hogy mik a világ legjobb zenéi és filmjei. A maga módján erre világított rá a kanadai szupersztár is a hétvégén, amikor átvette a maga arany gramofonját. A Grammy pedig gyorsan revansot is vett – újabb ok, hogy bojkottáljuk az egyetemes popzenei bullshitet.

Drake azt mondta, üzenve a feltörekvő zenészgenerációnak:

“Már eleve nyertes vagy, ha vannak, akik éneklik a dalaidat, ha egy hős vagy a szülővárosodban, ha emberek kimennek az esőben-fagyban csak azért, hogy megvegyék a jegyet a koncertedre, akkor nincs szükséged erre itt, mert akkor már nyertél.”

És itt kapcsolták le a mikrofonját, majd betoltak egy reklámblokkot.

https://www.youtube.com/watch?v=57AqIJLId-0

A Grammy felett már eddig is gyűltek a fekete fellegek, sok kritika érte a show-t a gender- és rasszügyi egyenlőtlenségek miatt (konkrét kutatás mutatta például ki, hogy a díjazottak 90 százaléka férfi), Kendrick Lamar, Childish Gambino és Ariana Grande pedig nem is volt hajlandó fellépni idén.

Egyébként Gambino vitte az Év Dalát és az Év Lemezét is ezzel.