Egy olyan valóság, ahol csak az számít, hogy mi van a fejedben: interjú Lazerpunkkal

A hazai synthwave-színtér egyik vezéralakjával az új lemeze kapcsán beszélgettünk a virtuális valóságról, a jótékonykodásról és persze magukról a számokról is.

Urbanplayer: – Az új lemezed, a Nightcrawlert hallgatva nem csak hogy filmzenés hangulat jött át, hanem mintha egy sztori is húzódna az egész mögött. Van ilyen, ha igen, miről szól?

Lazerpunk!: – Nagyon jól érzed, valóban van egy teljes sztori az album mögött, amit három videoklipben terveztünk leforgatni a The Message, a Nightcrawler és az Endgame számokhoz. A The Message-hez el is kezdtük forgatni, de még mielőtt befejezhettük volna, volt egy balesetem és totálkárra törtem a motorom, így félbeszakadt a dolog. Mindenesetre, még nem kizárt, hogy megcsináljuk ezeket a klipeket, de kezdem megérteni, hogy klipet forgatni tényleg nagyon sok munka és rengeteg pénz. Sokkal több, mint amire az ember számít.

A sztoriba nem mennék bele a részletekig, mert még alakulhat, de annyit elárulhatok, hogy a Nightcrawler egy férfiről, egy nőről, egy autóról, és helyrehozhatatlan hibákról szól. Ennek a történetnek a lezárása az Endgame, epilógusa pedig a The Fading Memories Of Summer And You, ami teljesen más stílus, és abszolút nem illik az albumra. Részben személyes okokból került fel rá mégis, részben pedig azért, mert leginkább a kedvenc előadóm, Aphex Twin korai, AFX néven kiadott munkái inspirálták.

Urbanplayer: – Két és fél év telt el a debüt óta, mivel másabb a Nightcrawler, mint a Game Over! zeneileg a te szemszögedből?

Lazerpunk!: – Igazából nem merném azt mondani, hogy valóban eltelt két és fél év. A Nightcrawleren vannak számok amiket már akkor elkezdtem írni amikor a Game Over!-t kiadtam, és vannak rajta viszonylag újak is. Zeneileg talán sokkal letisztultabb mint a Game Over!, itt már tudtam nagyjából milyen zenét akarok írni, de azért itt sem vettem túl komolyan a stílus határait. Mindenesetre a Nightcrawlert még mindig nagyon kísérletinek és kiforratlannak érzem. Akadnak rajta számok, amik úgyszólván össze vannak rakva, minden a helyén van, sok számnál viszont erősen érezheti a kísérletezést a hallgató. De a visszajelzésekből eddig úgy tűnik, hogy ez inkább pozitívum, mint hátrány.

Stílusokat tekintve pedig nagyon sokféle az album. A The Message például egy erősen tipikus synthwave szám, egy rövid 8bit, azaz fakebit betéttel. A Worldeater és a Nightcrawler már inkább a darkwave felé hajlik, nagyon erős, agresszív számok ezek, nagyon szeretjük koncerten játszani őket. A Million Dollar Baby inkább ebm/industrial irányba megy el, a vokóderes vokál viszont mégis a retrowave-hez köti. A Warrior talán inkább minimal, és a dallam kicsit EDM-szerű, míg a Miami Mafia egyfajta tribute a Hotline Miami előtt. A Stardrifterrel pedig Dynatron munkái előtt tisztelgek. A Night Sky egy egészen rádióbarát synthpop szám, a The Fading Memories Of Summer And You pedig egy igazán melankolikus zárótrekk, amit eredetileg rejtett bónusz számként akartam csak feltenni az albumra, aztán végül úgy döntöttem hogy mégis legyen mindenki számára elérhető. Nem illik ugyan az albumra, de afféle érdekességként mégis helyet kapott rajta.

Urbanplayer: – Egyik számodban azt hallhatjuk, hogy a virtuális valóság a hely, ahol szabadok lehetünk. Mindeközben a magyar synthwave-közeg az egyik legaktívabb színtér a kővalóságban. Igen, itt most a Hungarian Synthwave All Stars gyűjtésére gondolok. Ugyanígy te se konzolokon szoktál motorozni. Hogy gondolkozol erről a kettősségről?

Lazerpunk!: – Nagyon érdekes és izgalmas az ami a virtuális térben zajlik mostanság. A virtuális valóság már régóta egyfajta menedék azoknak, akik nem igazán érzik jól magukat a “valóságban”, és az utóbbi időben látványos fejlődésen ment keresztül ez az alternatív valóság. Egyre több ember számára lesz elérhető ez a menedék, és egyre szebb és jobb lesz. Egyre több a lehetőség. Persze itt mondhatjuk azt, hogy ez nem megoldás, és csak menekülés a problémák elől, de van akinek tényleg nagyon rossz lapokat osztott az élet. Nem hiszem, hogy hibáztathatjuk őt azért, mert elmenekül egy másik valóságba, ahol jobb esélyekkel indul. Egy olyan valóságba, ahol nem számít, hogy hogy néz ki, hogy tud-e járni, hogy hol lakik, és sokszor az sem, hogy mennyi pénze van. Csak az ami a fejében van.

Mindemellett az is igaz, hogy a virtuális valóság még nincs azon a fejlettségi szinten, hogy teljesen kielégítő alternatívája legyen a valódi életnek, így azért arra kell törekedni, hogy itt ebben a világban éljük meg azt, amit akarunk. Lehet, hogy egyszer eljön az az idő amikor a virtuális valóságban ugyanúgy meg tudjuk élni a szabadságot, a kalandokat, izgalmakat, a szerelmet, és minden mást, mint a valóságban, de még nem tartunk ott. Szóval addig is maradok a magyar utakon, mert azt az adrenalint, amit itt megkapok a motorozástól, azt egy videojáték sem tudja pótolni. És sok mást sem. De izgalmas dolgokat hoz a jövő, lehet, hogy pár év múlva már mást fogok mondani erről.

Urbanplayer: – A hazai synthwave-szcéna társadalmi érzékenysége konkrétan ennek a közögnek a sajátossága, vagy más országok hasonló színterein is jellemző?

Lazerpunk!: – Nincs itt szó semmiféle társadalmi érzékenységről, csak azért csináljuk, hogy promózzuk a szar zenénket! Na de komolyra fordítva a szót, tényleg túlzásnak érzem kicsit a synthwave-szcéna társadalmi érzékenységéről beszélni, lévén épphogy elkezdtünk ilyesféle dolgokat csinálni. Tavaly jött a felvetés, hogy legyen egy ilyen Hungarian Synthwave Allstars válogatásalbum, és épp arról ment az ötletelés, hogy majd hogyan osszuk el a pénzt. Ott vetettem fel, hogy ahelyett hogy szétosztjuk a befolyó összeget a szerzők között, és mindannyian a farzsebünkbe gyűrhetünk pár dollárt, inkább adjuk oda a teljes összeget valaki olyannak, akinek nagyobb szüksége van rá. Elég lusta tudok lenni, ha válogatásalbumokról van szó, nem is szoktam részt venni ilyenekben de ez számomra megadta a kellő motivációt. És úgy láttam ez a többieknél is működött.

Innentől nem magunk miatt csináltuk ezt, hanem egy beteg kisgyerekért, ami mindannyiunknak megadta a szükséges löketet. Azon túl pedig a hallgatókat is nagyon fellelkesítette, továbbá jó érzéssel töltött el minket, hogy ténylegesen tudtunk segíteni valakinek. Mindenki nyert ezzel. És itt jegyezném meg, hogy már félmillió forintnál tart a gyűjtés, ami két hét alatt igazán lenyűgöző eredmény, szóval ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített nekünk abban, hogy elérjük ezt az összeget. Nagyon büszke vagyok egyrészt a srácokra akikkel ezt összehozhattuk, másrészt az egész szcénára akik miatt ilyen sikeres lett ez a kezdeményezés. Illetve azoknak is köszönöm akik bármilyen formában segítették ezt a kis jótékonysági akciót azzal, hogy írtak, beszéltek, vagy posztoltak az albumról. Arról pedig őszintén szólva nem tudok semmit, hogy más országokban mennyire vesz részt a synthwave-szcéna ilyen jótékonysági akciókban. De az is igaz, hogy csomóan csinálnak nagyon szép meg jó dolgokat, csak nem beszélnek róla. Ami szerintem hülyeség. Sosem értettem miért van az, hogy a legtöbb ember szívesen menőzik az új autójával vagy telefonjával, de azt például teljesen titokban tartja, hogy a szabadidejében egy menhelyen segít be ingyen. Pedig a második sokkal menőbb. Éppen ezért nem akarom túlértékelni azt amit mi teszünk, mert ugyan büszke vagyok rá, és jó érzéssel tölt el, de emellett azzal is tisztában vagyok, hogy az átlag szociális munkás ennél sokkal többet tesz bármelyik hétköznapján. De ez nem is egy olyan verseny, ahol egymás ellen játszunk, hanem olyan, ahol egymást inspiráljuk. És szerencsére bőven van honnan inspirációt meríteni.