Pár részlet:

• Gyerekkorának Franciaországában nagy hype volt Amerika körül, nem véletlenül szakadt rá ő maga a fekete zenére, hogy aztán magnós stop & play gombnyomogatással csináljon korai mixeket.
• Nincs jó vagy rossz zene, van szar house és jó house, van szar punk és jó punk. De abban biztos, hogy ahogy sosem enné ugyanazt a csirkekaját, nem tudna folyamatosan technót sem hallgatni.
• Franciaként elég nagy sokk volt számára amikor Angliába költözött, és először látott psychobilly arcokat funk fejekkel keveredni ugyanabban a klubban. És ezt a kezdeti meglepődés után remeknek találta.
• Egy Farley Jackmaster Funk trekk (valószínűleg ez) volt az első house-szám amit hallott, és úgy érezte, mintha beletapostak volna az arcába, annyira új valami volt. Ez a manchesteri Haciendában történt (ahol maga is játszott később), felrohant a pultba Mike Pickeringhez izgatottan megkérdezni, mi ez, de a DJ-legenda csak molyogva becsukta az ajtót: nem mondom meg. Másfél hónapjába telt, hogy hozzájutott végre egy darabhoz abból a lemezből.
• “Egy olyan időből jövök, ahol gyakran egy DJ nyitott a klubot és ő is zárta. Szeretek az üres klubnak elkezdeni játszani” – mondja, hozzátéve, egyenesen tiszteletlenségnek érzi, amikor másfél órás szettre hívják el, mert minél többet akar adni az embereknek. Neki a dj-zés a meglepésről szól, de egy és fél óra alatt ezt nem tudja megtenni.

És akkor a full felvétel: