keresés menü

Könnyes búcsú az árvíztől: Esti Kornél és Qualitons az A38-on

Most, hogy elkezdett apadni a Duna, kicsit olyan érzetünk támadhat a part mellett, mintha véget érne egy fesztivál, mi pedig térhetünk vissza a szürke hétköznapokba. Könnyen elejét vehetjük azonban a buli utáni depressziónak az árvizet élő egyenesben, webkamerával is közvetítő A38-on (a csatornába egyébként 350 ezren néztek bele, a befolyt reklámbevétel az átvízkárosultaknak megy), az egyik kedvenc budapesti koncerthelyszín ugyanis újra megnyitja kapuit.

Miután az elmúlt napokban más szórakozóhelyek adtak otthont a hajó programjainak, ma egy nagyszabású Árvíztemető buli keretében ünnepli a visszatérést, az Esti Kornél zenekar és az új Qualitons fellépésével. A mezőtúri garázszenekarként indult Esti Kornél a 60-as évek beatkorszakától a 80-as évek magyar alterrockján át a mai indie-grunge szcénájáig nyújtózkodik, méghozzá elég nagy sikerrel, tekintve, hogy a kis garázsból a Sziget Nagyszínpadra is eljutottak.

A Qualitons zenéjét nemigen kell bemutatni (beat, beat és beat), ám az új tagjait annál inkább. G. Szabó Hunor letette a dobverőt, felvette a gitárt és végleg a mikrofon elé állt, Premecz Matyi helyett Menyhei Ádám ült a billentyűk mögé, a doboknál pedig Boros Levente vette át Hunor helyét. A hangzás és a pszichedelikus őrület megmaradt, de a műsor annyiban változott, hogy csak énekes számokat adnak elő. Árvíz ide vagy oda, ezt a műsort mindenképp érdemes megnézni, addig is egy kis ízelítő az új Qualitonsból:

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥