keresés menü

Kisütött a nap? Akkor új Röyksopp!

Ahogy itt már elmondtuk, hamarosan barátkozhatunk az utolsó Röyksopp-albummal, ami azért fontos, mert ezek a norvégok azért elég sokat tettek a kétezres évek eleje óta azért, hogy az északi popzenékre is hulljon reflektorfény. Az előbbi link mögött megosztottuk a Skulls című új dalt, aztán You Know I Have To Go címmel volt már azóta egy másik lassan csordogáló szerzemény is, most meg van ez.

Friss, simulékony, kerékpározáshoz kitűnő:

November 11-én jelenik meg az Inevitable End című búcsúlemez, ami azonban nem jelenti azt, hogy a Röyksopp mint formáció megszűnik létezni, merthogy egyéb módokon adogatnak majd még ki zenéket. Csak az albumtól, mint formátumtól búcsúznak.