keresés menü

Kétmillió forintért kelt el egy Banksy által kidekorált Röyksopp-lemeze

Múlt héten közzétette a Discogs a rajtuk keresztül májusban a legdrágábban adásvételre került lemezeket, az összeállítást pedig toronymagasan nyerte a Röyksopp 2002-es Melody A.M. című lemeze Banksy-nek köszönhetően.

Amikor ugyanis a lemez kijött, a norvég duó elküldött száz példányt Banksy-nek fehér borítóval, ő pedig a rá jellemző stenciles technika segítségével megalkotta a lemez alternatív borítóját.

Az idei év májusában pedig egy ilyen cserélt gazdát a Discogson keresztül 6962 dollárért, ami mai árfolyamon picit több mint kétmillió forint. Aki pedig most fogja a fejét, hogy ennyit a hülyének is megér egy Banksy, az – a cikk megírása pillanatában legalábbis – még négy elérhető példányra mehet rá ITT.

A Melody A.M. eredeti borítója egyébként ilyen volt

Banksy pedig ezt tette vele

Késszúrásálló mellényt tervezett Stromzy glastonbury-s fellépésére Banksy

Ő pedig fel is vette. Ugyan Banksy az instáján nem fűzött komolyabb magyarázatot a Stormzy-nak tervezett döfésálló mellényéhez, feltehetően az utóbbi időszakban az Angliában megszaporodott késeléses esetekre reflektált vele. Last night I headlined Glastonbury in a stab-proof vest custom made by the greatest, most iconic living artist on planet earth, the one and only BANKSY.

innen