keresés menü

Jön az ötödik Ital Tek album, természetesen a Planet Mu-nál

Alan Myson, azaz Ital Tek, azaz a még mindig csak húszas évei közepén járó brightoni producer amióta 2007-ben bekerült a Planet Mu kiadó kötelékébe (tehát olyanok mellé, mint Luke Vibert, Jlin, Venetian Snares, Machinedrum vagy maga a labelfőnök µ-Ziq), azóta hozza a mindenféle okostextúrás, postdubstepes, egyszer a garage-ból, egyszer a technóból merítő elektronikáit.

italtek

Számos EP-je és négy stúdióalbuma után pedig 2016 márciusában jön a soron következő hosszanjátszós darab!

A Hollowed-en a sajtó szerint “visszament a rajztábláig”, és ugyanazokkal a módszerekkel ugrott neki a zeneírásnak, mint ahogyan zöldfülű tinédzserként kezdte. Tegyük hozzá, már akkor sem volt béna. A kiadó szerint kevésbé dancefloor-orientált anyag lesz ez, mint a már footworkkel is kokettáló utóbbi munkái, inkább egyfajta “absztrakt, impresszionista és elegáns” megközelítésre kell számítani. Az alkotó maga szintén aláhúzza ezt: Myson azt mondta, végre megvette a gitárt, amit 14 évesen szeretett volna, megnyomta a record gombot és sokórányi drone-loop-textúra menetbe kezdett – rögzítve azt a lemezt, ami akkoriban motoszkált a fejében.

Itt az első ízelítő róla!