Mutatjuk, mennyi mindent magaddal vihetsz a pelenkázótáskában!
Ez a várakozás pedig igazából sosem csillapodott, az angol Jack Latham, azaz Jam City bemutatkozása ugyanis annyira elementárisra sikerült 2012-ben (na jó, egy kicsit korábban, de a Classical Curves című első teljes album hozta meg az underground áttörést), hogy a rezgései máig kitapinthatóak.
Elvezette az egyenvokáloktól megcsömörlött bass musicot az indusztriális döngölés irányába, felütve helyenként a vaporwave gáznemű szintetizátoraival, és akkor ehhez még hozzájön az az érdekes mítosz is, miszerint emberünk korábban olyan munkakörben dolgozott, amiben adott cég riválisairól kellett információkat megszereznie és továbbadnia.
Ipari kém? A hangzás alapján még az is lehetett volna. Vagy volt is.
Szóval a Night Slugsnál megjelent album nagyot ütött a maga ismeretlenül is ismerős, kívülálló jövőképével – meg a korporét márványon elfektetett motoros borítójával -, kár, hogy Jam City alig ötven ember előtt zenélt a Kolorban tavalyelőtt. Így ni:
És akkor most itt vagyunk a folytatással, amiről a FACT azt írta: “festői töredékek, leomló élek, ziháló szintik – és a meglepetés – Latham saját hangja, félig eltemetve a keverésben.”
Jobban mi sem tudnánk körültáncolni, talán annyit tennénk hozzá, hogy úgy sikerült ott maradni ebben a James Ferraro-t is megidéző, soha valóra nem vált műanyag valóságban, hogy közben szárnyait bontotta benne a líraiság. Mint a márvány repedéseiben a kóró. És itt, a Hype Machine jóvoltából egészében hallgatható. Végre megint van valamink a chillwave napjának leáldozása után!