keresés menü

Itt egy szuper magyar soundtrack a nyári naplementékhez

A Gelkát 2003-ban alakította Dömötör Sándor és Kürti Csaba , azaz Alex és Sergio. Már ebben az évben szerepeltek a műfaj emblematikus szelekcióján, a Café Del Maron. Azóta is állandó vendégei a naplementék csilles soundtackjeinek. Már túlvannak száz ilyen műfaji válogatáson, 2008-ban pedig egy saját nagylemezük is megjelent.

2011-ben aztán benyomták a reset-gombot és újabb, frissebb vizeken kezdtek kalandozni. Zenéjükben több lett a popzenei hatás, illetve a house lassabb és érzelmesebb vonala is beszivárgott.

A Million Nights című EP-jük címadó dalát állandó vokalistájukkal, Phoenix Pearle-lel vették fel. Emellett négy különböző producer készített egy-egy remixet. Így az eredeti dal után Synkro ambientes mixével elindulva szép lassan eljutunk John D. Walkman klubos verziójáig. Mintegy leképezve a legjobb nyári esték narratíváját.