Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Brighton elektronikus zenéjének fénylő csillaga az ötödik nagylemezéhez érkezett el a Hollowed-dal, amiről úgy nyilatkozott, hogy végre megvette a gitárt, amit 14 évesen szeretett volna, megnyomta a record gombot és sokórányi drone-loop-textúra menetbe kezdett – rögzítve azt a lemezt, ami akkoriban motoszkált a fejében. A Planet Mu kiadó annyit tett mindehhez hozzá, hogy kevésbé dancefloor-orientált anyagnak ígérkezik, mint a már footworkkel is kokettáló utóbbi munkái, inkább egyfajta “absztrakt, impresszionista és elegáns” megközelítésre kell számítani.
Hát most ezt a fülünkre is ráhelyezhetjük, és konstatálhatjuk, hogy nem történt hazugság egyik fél részéről sem. Sokfelé nyíló hangtájképek, utazás melodikusan zúgó alagutakban a digitális nosztalgia szárnyán, és több poént akkor nem is durrantunk el:
A self-titled magazinnak Myson (ez a polgári neve, ráadásul Alan) egyébként mesél külön-külön is az egyes trekkekről, a megszületésükről, hangulatukról, szóval aki jobban belemászna, az ugorjon át a hivatkozással. Főleg, hogy olyan okos dolgokat mond, mint például hogy a zeneírás során sosincs olyan dolog, ami elveszik, mert ha azonnal nem is lesz belőle semmi, sosem lehet tudni, mikor akar visszatérni az ember egy régebben halottnak hitt ötlethez.