keresés menü

Álmodozós, elszállós atmoszférák: itt az Isle Of Man lemezének második fele!

Matos Gergő két és fél éve készít zenéket az Isle Of Man moniker alatt valahol a gitárzene és az elektronikus zene között félúton, posztrockos és álompopos hangulatokkal. Tavaly év végén jelent meg az Atmosphere című lemezének első fele, most pedig itt van a folytatás jó néhány izgalmas közreműködővel.

Urbanplayer: – Miért lett két részes a lemez?

Matos Gergő: – ​​​​​​​​Az Atmosphere első fele elég lassan készült el, az első öt számban sokkal kevésbé kaptak teret más zenészek a számok összerakásában, most, a lemez második felénél már többen részt vettek a munkálatokban. Laufer Miklóssal írtuk a Caffee and Cigarettes című számot, Puskás Dalma két számban is énekel, a Theory-ban pedig Markó Luca. Kellett ennyi idő, hogy ez az anyag össze tudjon állni és pont ezért tartottam fontosnak a fizikai formában való megjelenést, ez zárja le ezt az időszakot.

UP: – Miben tér el a kettő belülről nézve?

MG: – A lemez első felében még több a furcsa, szabad szerkezetű szám, kevésbé strukturáltak a dalok, ez már eléggé megkülönbözteti a két részt. Több szintetizátort és sample-t is használtam itt, míg a lemez második felénél inkább a gitár és az élő hangok dominálnak, talán jobban érezhető hogy inkább a közös zenélésre fektettem a hangsúlyt. Hangulatban viszont úgy érzem elég egységes lett az anyag, intenzitásban mégis erősebb az Atmosphere II.

UP: – Merre lehet élőben látni?

MG: – Április 4-én játszunk a Szimpla Kertben a Lemming program keretében, április 14-én a Mika Tivadar mulatóban a Ten Years Before szervezésében, aztán pedig majd május 4-én a Telep Session vendégei leszünk.

***

Az Atmosphere Lajos Diána grafikájával csomagolt kazin a Wave lemezboltban és itt vásárolható meg.

Trekkpremier: FKA Twigs – Two Weeks (Isle Of Man Remix)