A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Az előző Kaktusz után most VATTA címmel jelent meg a magyar kísérleti zaj-punk-akármit, vagy röviden csak free punkot játszó derTANZ-nak a második lemeze. Van egy-két zenekar itthon, amelyek valamiért közelebb állnak hozzám, mégis egyet tudok érteni azzal a néhány emberrel, akik azt mondják, hogy a derTANZ perpillanat az ország legjobb zenekara. Suttogó, kántáló, örjöngő énekek valamint free jazzt és indusztriálpunkot összegyúró ritmusszekció, ösztönből grammra kimérve, sallangok nélkül – ennyi volt a derTANZ a Kaktuszon.
Most azonban mindehhez hozzácsaptak még egy jó adag behúzó popfaktort, Nick Cave-es gesztusokat és némi fekete humort. Míg az előző lemez után arra emlékeztem, hogy voltak fura és jó dolgok, itt rögtön megjegyezhető témák és dallamok jönnek el a hallgatóért, hogy bevigyék a sűrűbe. Ezzel együtt valahogy elkezdett vicces is lenni az egész. Úgy, ahogy Jodorowskytól a korai Marilyn Mansonig a legjobb rémálmok is mindig azok voltak párhuzamosan.
