Az idén huszonöt éves, 2011 óta zenélő iLoveMakkonen hosszú utat tett meg odáig, hogy idén nyáron a fogós, szintis hiphop-trekkjeiről beszéljen az összes menő zeneblog.
Los Angelesben született, anyjától kapta a Makkonen keresztnevet, ahogy első szintijét is, majd a gimit már Atlantában végezte. Utána pincérként kezdett dolgozni. Pár évvel később ártatlanul megvádolták egy gyilkossággal, aminek következtében két évet házi őrizetben töltött azon parázva, hogy akár 25 évre is levarrhatják.
Ebben az időben kezdett el, jobb híján, blogjára interjúkat készíteni zenészekkel, rapperekkel, divattervezőkkel, modellekkel és mindenféle kreatív emberekkel. Ők inspirálták arra, hogy hagyja ott a munkáját, és csinálja azt, amit tényleg szeretne. A védjegyének számító próbababafejet pedig akkor szerezte, amikor egy ideig fodrász-gyakornokként múlatta az időt.
iLoveMakonnen – I Love Makonnen EP
Az igazi ismertséget a második EP-jéről való, igaz történetet megéneklő I Don’t Sell Molly No More hozta meg neki. A Weeknd-féle hipster R&B érzelgősségétől sem idegen, a legkúlabb atlantai producerekkel készített EP-ét Miley Cyrus is megpörgette az Instagramján, most pedig maga Drake szövegelt rá a legkirályabb számára, a Club Goin’ Up On A Tuesday-re. iLoveMakkonent főleg rapperek között szokás emlegetni, de annyit mindenképpen hozzá kell tenni, hogy számai elsősorban a remek dalszerzői vénája miatt működnek, valamint énekesként és producerként is megállja a helyét.