keresés menü

Így ment a tánc 1994-ben egy Autechre fellépésen

Az előremutató zenék egyik ősrégi bástyája, a tiszteletreméltó Warp kiadó kötelékének egyik, ha nem a legfontosabb formációja a sheffield-i származású Autechre duó. Komplex ritmuspatternjeikkel és nyughatatlan kísérletező kedvükkel a hülye nevű IDM (intelligent dance music, vagyis intelligens tánczene, ami persze a legtöbbször egyáltalán nem tánczene) “műfaj” dobogóján állnak rögtön Aphex Twin és mondjuk Squarepusher mellett, a 90-es évek elejétől kezdve, de máig ontva magából a határfeszegető gépzenéket.

Éppen ezért kortörténeti dokumentum az, ami most előkeveredett az internet zugaiból, ez a korai live show húsz évvel ezelőttről, Brixtonból. Ne is várjunk HD minőséget, inkább akadozva mozgó sziluetteket, de ettől függetlenül és emiatt is fontos videó ez:

És akkor tegyük mellé azt az Autechre-szettet is, amit a Warp 25 éves jubileumi buliján adtak elő Krakkóban, most ősszel – amin egyébként mi is jelen voltunk, hogy az elsők között hallgathassuk meg az új Aphex Twin lemezt. De az már egy másik történet.