keresés menü

Így bulizott együtt az agyunk a lábunkkal a szombati Electrify-on

elect3

A Trafóba szervezett Electrify Series hangsúlyozottan olyan programokat igyekszik összeállítani a kora esti sávra, ahol a bulifaktor nem nyomja el az artisztikumot, és a fellépők bátran játszhatnak komolyabb odafigyelést igénylő témákat. Azonban Pete Swanson múltkori tarolása után szombat este már mindhárom fellépő gondolt a lábakra az agy mellett.

Azt már több helyről hallottam, hogy az Uffalo Steez milyen jó élőben, de amit Yvein Monq és Vanis csináltak, az még a felsrófolt várakozásaimat is überelte. A hiperaktív, mindenféle flikk-flakkal telezsúfolt, a lemez témáinál sokkal erőteljesebb, mániákus footwork felől elindulva jutottak el a záró, egyértelműbb house-t szétpoénkodó blokkig. Közben még egy Ganxsta Zolee-betét (Keleti oldal, nyugati oldal) is előkerült – természetesen széttördelve, ravaszul kiforgatva. Eerie élő kísérővetítése is szuper és passzoló volt. A végén pedig úgy hagyták abba a nevetgélve műsort, mintha egy jó vicc lett volna csak. Pedig.

electrify3-01

William Bennett ezután a Cut Hands lemezen zajos, apokaliptikus afrotechno-jából csinált egy majdhogynem koncert értékű szexi showt. Végig táncolt, rázta a csípőjét, mintha csak egy éjszakai kétes hírű lokálban lennénk, mindeközben pedig mentek a gyomorrengető basszusok, az orgiaszerű zajkitörések és a követhetetlenül kaotikus ütősök. Az ő műsora kevésbé volt improvizatív, mint az előtte és utána lévő szettek, inkább számokat játszott, hagyta magát tapsoltatni azok végeztével, majd a koncert után átsétált a pulthoz beszélgetni az emberekkel.

electrify3-03

electrify3-02

A Cut Hands exhibicionista cirkusza után Jamal Moss, azaz a sokak nyelvét megtréfáló Hieroglyphic Being kezdte el némi beállás után, szerzetesi nyugalommal a pszichedeliába hajló, de végig táncolható, tesztoszteronszagú káosz-house-át. A másfél órás szettje derekán arra gondoltam, hogy ez elnyújtva és beletolva az éjszakába simán az év egyik legjobb bulija lenne, annyira behúzott az egész. Ekkor már a közönség is megadta magát, és a korai időpont ellenére elkezdett táncolni, szóval végül a lábak csak-csak egyenlítettek az agyakkal szemben. És ez így is van rendjén. Hatalmas fel a szervezőknek ismét!

electrify3-04

electrify3-05

electrify3-06

Fotók: Buday Mihály