“Mi a szitu, itt Cube” – állítólag így szól a telefonba a hiphopsztár, akit a Vice zenés melléklete azért keresett meg, mert 15 év elteltével ismét N.W.A. koncert lesz Los Angelesben. Ami nem piti dolog. És azért lesz koncert, mert lassan finisbe ér a sokak által megfeszülve várt életrajzi film, a Straight Outta Compton, ami a legnagyobb hatású nyugati-parti kollektíva sztoriját dolgozza fel. Ennek pedig épp ideje volt, hiszen gyakorlatilag ők találták fel a gengszterreppet, és szabadítottak rá a világra egy gyökeresen új, meglehetősen fenyegető hangvételt.
Nem fordítjuk le a teljes interjút, az elolvasható itt, de közreadunk belőle pár nagy bölcsességet, ami elhagyta Ice Cube száját. Például itt van rögtön az, hogy “egy csomó művésznek megmutattuk a szabad önmagukat. Hogy nem kell úgy érezniük, hogy egy bizonyos módon kell viselkedniük. Tisztának kell maradniuk.”
“Elfogadottá tettük, hogy azt mondd, amit akarsz, azt tedd, amit akarsz, és még így is híres lehess.”
És hogy mi változott negyed évszázad alatt? “A Fuck The Police igazából 400 évet késett, tekintve, hogy hogyan kezeltek minket az első naptól fogva ebben az országban.* És semmi nem változott. Összetettebb lett a probléma.” (*itt nyilván a feketékre gondol.)
De azt is elmondja Cube, hogy egy csomó mindent mozgásba hoztak, például ma már vannak elfogadott dolgok, amik akkoriban nem voltak azok – mondjuk hogy csúnya szavakat ki lehet mondani egy klipben. Igaz, kisípolják, de legalább a videó lemehet a zenecsatornán. Továbbá a csapatuk örökségéhez hozzátartozik az is, hogy megnyitották a szabadság frigyládáját.
“Ha nincs N.W.A., nincs Eminem. Ha nincs N.W.A., nincsenek olyan sorozatok, mint a South Park.”
Azt pedig sosem gondolta volna, hogy valaha film lesz belőlük, mármint hogy valakinek lesz annyi töke, hogy ezt megcsinálja anélkül, hogy felpuhítsa a történetet, amiben van gangbang, rendőrségi brutalitás, FBI és persze sok rap. Sőt, még maga Suge Knight is!