keresés menü

Hazavergődő teknó hét metróállomásnyi távolságra: Daniel Avery – Sensation

Azért rakjuk ki így külön, meg ekkorába, hiába csak egyetlen darab szám, mert ez a művész úr első új (nem remix) megjelenése 2013-as debütalbuma, a Drone Logic óta. Ami valahol furcsa is, mert azzal az albummal okkal került a figyelem középpontjába: trekkjei úgy voltak sötétek, hogy nem nyomasztottak, úgy voltak fogósak, hogy nem hatásvadász kliséket alkalmaztak, épületes, instant klasszikusok voltak. És akkor még ott vannak a jól átgondolt videók is.

Sensation című friss szülöttje hűvös, mint egy novemberi sínpár, de ugyanolyan intelligensen megkonstruált, mint korábbi szerzeményei: