keresés menü

Ha csak egyetlen mixet hallgatsz ma a nyálkás időjárás mellé, akkor ez a kis csoda legyen az

Az angol kisváros testvér-dj-párosa (egyben a Happy Skull kiadó vezérkara) azt állítja magáról, olyan zenéket játszanak, amik akár az űrben is készülhettek volna, úgy hangzanak. Erről itt lejjebb meg is győződhetünk, mert az elejétől a végéig egy instant klasszikus térdrogyasztgató lebegéssel van dolgunk.

És közben akár át is futhatjuk a Dummy-nak adott interjújukat, amiben többek között olyanokat mondanak, hogy van nappali munkájuk, így nem kényszerülnek arra, hogy a megjelentetett lemezeknél konpromisszumokat kössenek az eladások okán. Bristolról pedig megtudhatjuk, hogy mára már nem csak a füstös törtek városa, hanem felemelkedett a nívós house és techno is, és egy csomó ügyes alkotó dolgozik ott, csak néha a felszínt is meg kell kapargatni hozzájuk, nem csak az underground zenei lapok címoldalait.

(Nyitókép: Sean Carpenter / FACT)