Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha tőlem külföldön megkérdezik, hogy melyik a legjobb magyar zenekar, én akkor is a Gustave Tigert mondom, ha éppen valami másra is vagyok nagyon rápörögve.
Van náluk biztosan viccesebb, ijesztőbb, slágeresebb, kevésbé megalkuvó ésatöbbi zenekar, előadó, akármi, de a Gustave Tiger egy olyan kompakt vízióval jött elő, ami külföldön is párját ritkítja.
Eleinte még volt ez a mára már elhagyott katedrális punk megnevezés, ami bár viccnek tűnhet, de sutaságában mégis összefoglalta a zenekar lényegét: klasszikus irodalmi művek és történelemkönyvek epizódjait feleleveníteni vagy kiegészíteni az elmúlt évtizedek gitárzenéinek eszköztárával, és persze azzal a finom iróniával, ami éppen a kikacsintásoknak köszönhetően tartja meg a témák emelkedettségét.
Itt van rögtön példának a fent indítható új klipjük, amit a Chaste And Mystic Tribadry lemezük egyik legslágeresebb számához, a Thermidorhoz készítettek állandó rendezőjük Molnár Alexandra Rusek és a feketerigós Szombath Máté szakmai közreműködésével.
A zenekar egyik gitárosa, Szabó Csaba így nyilatkozott a zenés videóról: “Egy ideje már nagyon szerettem volna megklipesíteni Szent Bernát laktációs csodáját (a legenda szerint a szent egyszer elmélyülten imádkozott egy Mária-szobor előtt, amikor annak kebléből egyszer csak anyatej kezdett sprickolni – a szerk.), mert szerintem nagyon magával ragadó, amellett, hogy persze zavarba ejtő is egy kicsit, és az a Diderot-féle Apáca ehhez tök jó kiindulópontnak tűnt, a csajom pedig, aki a rendező, a közelmúlt romjainak nagy rajongója, és ilyesmik között szeretett volna forgatni, szóval praktikusan összekombináltuk a kettőt. A klip második fele Horvátországban lett felvéve egy tengerparti romhotelben, illetve egy II. világháborús emlékműnél.”