keresés menü

Friss popzenék a délutáni kávé mellé: AlunaGeorge, az új Lorde és az új TLC

AlunaGeorge – Supernatural

Itt a tavalyi debütlemez utáni első új szám a futurisztikus R&B-duótól. A Supernatural legfontosabb újdonsága, hogy ilyen Crystal Castles-ösen vokóderezett vokálok is vannak benne. Lemezről egyelőre nem csiripelnek a hírek, de nyilván nem “csak úgy” jött most ez.

Jude – Can’t Breathe

A Los Angeles-i Jude-duó az év első felében tűnt fel a Crystals című dalukkal, ami nekem nem tetszett, hiába emlegették a menő blogok Lorde-ot és a Broodsot tájékozódási pontként. A mostani Can’t Breath is a Crystals modern érzelmességét hozzá, de valahogy sokkal epikusabb és elragadóbb. Úgyhogy innentől áldásunk a Lorde-párhuzamra is.

Tink – Sounds Good

A mindössze 19 éves chicagói Tink a TLC-féle éppen nagy reneszánszát élő R&B mentén próbál feljönni. Új dalában pörgős szövegelések és mélyre nyúló vokálok ellenpontozgatják egymást. Közben az atmoszféra a ’90-es éveket idézi, de párhuzamosan a technikai megoldásokon azért az is érződik, hogy eltelt majd 20 év a TLC fénykora óta.